Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM 1918. október 31-re virradó éjjel Budapesten a hatalom a munkások és a katonák kezébe került. Győzelemre vitték a polgári demokratikus forradalmat. A forradalommal szemben semmiféle erőt nem tudott a. kormány felsorakoztatni, mert ellenállhatatlan erővel ragadta magával azokat is, akikre a régi hatalom néhány nappal korábban még számíthatott. Október 31-én Budapest népe az utcára özönlött, ünnepelte a forradalmat, a békét, a demokráciát, a függetlenséget. A katonák letépték sapkáikról a királyi felségjeleket, a tisztek leszaggatták rangjelzéseiket és helyettük piros, vagy nemzetiszínű szalagokat tettek, őszirózsával felvirágozva, énekelve járták a város fő útvonalait. A kormány tagjai az esti órákban tették le az esküt József főherceg kezébe, majd összeült az első minisztertanács, amelyen Károlyi Mihály miniszterelnök foglalta össze kormányának programját. A főbb tennivalókat a következőkben határozta meg: függetlenségi törvények alkotása: amnesztia a katonai és polgári személyeknek; szabadon bocsátandók az idegen internáltak; széles körű gyülekezési és egyesülési jog biztosítása a lakosság minden rétegének; új választási törvény alkotása, beleértve a törvényhatóságokat és a községeket is; biztosítani a sajtószabadságot és létrehozni az esküdtbíráskodást. Ki kell dolgozni a nép nagy tömegeit földhöz juttató radikális földreformtörvényt; a háború és a béke kérdésében a döntési jogot az országgyűlés gyakorolja. Azonnal felállítandó a magyar külügy-, valamint a munkaügyi- és népjóléti minisztérium. A kormány november l-jén nyilvánosságra hozta a háborút követő konszolidációs programját, amelynek egyetlen pontja sem tartalmazott olyan követelést, amely a tőkés viszonyok felszámolására irányult volna. A kormány tehát egy demokratikus polgári Magyarország megteremtését, a kapitalista viszonyok megerősítését kívánta elérni. Az októberi forradalom kezdettől fogva azonban több volt mint polgári forradalom. Népi jellegét mutatja, hogy az ország egész területén napok alatt megalakultak a különféle népi szervezetek, amelyek átmenetileg a kormány mellett — később gyakran ellene — önálló hatalmi tényezőként jelentkeztek, és valóban népi, munkás—paraszt hatalom lehetőségeit hordozták magukban. A forradalom napok alatt a fővárosból átterjedt a vidék városaira és' a falvakra is. A falusi szegények megrohanták a földesurak kastélyait, feltörték a magtárakat, elhajtották az állatokat. A háborúban meggazdagodott kereskedők üzleteit kifosztották, a hatalmukkal visszaélő jegyzőket, főjegyzőket, szolgabírókat elűzték, több helyen az egyházi személyeket is megtámadták és nem kímélték az egyházi vagyont sem. Az évtizedek óta elfojtott szenvedélyek és indulatok törtek a felszínre. A hatóságok jobbára csak a forradalom velejárójaként jelentkező ese-