Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

jelent meg a megyei lapokban. Végül is nem lehetett hallgatni az eseményekről. A szövetséges hatalmak hadijelentéseit hamar megismerte a lakosság. Ezért a január 20-i számban „Bizalmatlanok, kétkedők" című cikkben gróf Apponyi Károly cs. és kir. kamarás, titkos tanácsos, felsőházi tag, a vármegyei törvényhatóság örökös tagja, földbirtokos, nyugalmazott vezérkari ezredes arról ír, hogy mi magyarok kétkedésre vagyunk hajlamosak, nem hisszük el a frontról érkező hivatalos jelentéseket. Leírta: az lehetetlen, hogy a háború teljes időszaka alatt a győztes csapatok is ne veszítsenek egy-egy csatát. Amikor már részletek is eljutottak a közvéleményhez, a lap február 12-i száma „hiteles" információt közölt, emígyen: ,,A Don mentén a múlt év ősze óta széles kiterjedésben, védőállásban lévő 2. hadsereg arcvonalának egy keskeny szakaszát január 12-én, eddig még egyetlen arcvonalon sem tapasztalt erővel megtámadták az oroszok. A támadás igen erős ködben történt, mely a magyar csapatok célzott elhárító tüzét szinte lehetetlenné tette. Az orosz harckocsik a ködből jóformán a honvédek szemei előtt bontakoztak ki. Csapataink, a magyar vitézséghez méltóan, virtusosan helytálltak, a legtöbb helyen kemény kézitusába keveredtek, s az ellenségnek is nagy veszteségeket okoztak." A veszteségek mértékéről még ekkor sincs semmi adat a lapban, de „Annyit már ma is biztosan tudunk, hogy ha a veszteségeink súlyosabbak voltak is, mint az eddigi harcokban, korántsem akkorák, mint az a közvéleményben — főleg az ellenséges propaganda hatása alatt — elterjedt" — írja a lap, és azt állítja, hogy „Propaganda-hazugság és nagyítás tehát az, hogy a 2. hadsereg megsemmisült." (Csak emlékeztetőül megjegyezzük: napjainkban a közkézen forgó adatok szerint a 200 000 fős hadseregből meghalt 40 000, 70 000 pedig megsebesült. A hadsereghez tartozott továbbá mintegy 50 000 fős munkaszolgálatos sereg is. Ebből alig maradt meg 6-7 ezer. Az anyagi felszerelés 75-80 százaléka veszett el. Jogos volt tehát arról szólni, hogy megsemmisült a 2. hadsereg.) Szekszárdra menetrendszerűen érkeztek a sebesültek. A vasúti pályaudvaron kezdetben ünnepélyesen fogadták az érkezőket, majd egyre inkább alábbhagyott az ünnepélyesség, olyannyira, hogy végül csak az egészségügyi személyzet várta az érkező vonatokat. A Tolnamegyei Üjság március 10-i számában közli hogy: „a szekszárdi hadikórházakban elhelyezett sebesült és beteg katonákat hat hétig, vagyis április 18-ig nem szabad meglátogatni. A szekszárdi kórházakat az ott folyó nagyszabású és legalábbis hat hétig tartó, igen pontosan végrehajtandó fertő tlenítési és tisztogatási munkák idejére lezárták és igen fontos egészségügyi érdekek fűződnek ahhoz, hogy ezt a munkát senki se zavarhassa, és hogy a fenti idő alatt az ott ápolt katonákkal és ápoló személyzettel egyáltalán senki se érintkezhessek." A lakosság természetesen ugyanúgy tudta, mint a hatóság, hogy ennek a zárlatnak elsősorban nem a tavaszi fertőtlenítési akció volt az igazi oka, hanem, hogy megakadályozzák, vagy legalábbis lassítsák a hadsereg pusztulásáról szóló hírek terjedését.