Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
Ismeretes, a magyar hadvezetés kénytelen volt visszavonni a frontról a 2. magyar hadsereg megmaradt, s hadra már nem fogható egységeit. A megyei lap 1943. május 5-én rövid vezércikkben üdvözli a hazatérteket, de egyben közli azt is, hogy „Bár a vármegyénk területére érkezett honvédek mind egészségesen jöttek haza, óvatosságból és elővigyázatosságból mégis egészségügyi zárlat alá kerülnek . . ." A cikk nem említi, hogy a hazatértek a szétvert 2. hadsereg egységei voltak, s azt sem, hogy mi az igazi oka a 21 napi zárlatnak. A ZSIDÓK ÜLDÖZÉSE ÉS DEPORTÁLÁSUK Magyarország német megszállását követően tragikus fordulatot vett a zsidóság sorsa. A korábbi, zsidóságot érintő rendelkezések a közéleti, gazdasági tevékenységüket korlátozták és tették lehetetlenné, ezt követően azonban már létükben veszélyeztették őket. 1944. március 29-én hozott rendelkezések szerint kötelező volt a megkülönböztető sárga csillag viselése — több személyt, e rendelkezések megszegéséért internáltak áprilisban és májusban megyénk területén —. megtiltották, hogy háztartásukban nem zsidó személyt alkalmazzanak, kizárták őket a közszolgálatból, és a közmegbizatásokból. Néhány nappal később utazási lehetőségeiket korlátozták. A megszálló németek — megelőzve a magvar hatóságok rendelkezését is —, önkényesen elrendelték megyénk több községében, hogy a zsidók nem hagyhatják el községüket, este 6-tól reggel 7-ig pedig kizárólag saját lakásukon kellett tartózkodniuk. A zsidó üzleteket is meg kellett jelölni sárga csillaggal. Elrendelték rádiójuk, fényképezőgépük elkobzását, beszolgáltatását. Kikapcsolták telefonjukat. Április 22-én a csendőrség és a rendőrség az egész megyében razziát tartott, engedély nélkül itt tartózkodó személyeket kerestek . . . Pakson 19 személyt vettek őrizetbe. Május l-jén hatályba lépett a zsidó lakosság gettóba zárását kimondó rendelkezés. Tolna megye területén a kijelölt helységek a következők voltak: Szekszárd megyei város; Dombóvár, Paks. Dunaföldvár. Tolna, Hőgyész, Tamási, valamint Bonyhád. Az alispán úgy rendelkezett, hogy Madocsa, Bölcske, Nagydorog zsidó lakói Dunaföldvárra kerüljenek a helyiekkel együtt: a járás többi részéről Paksra irányították őket. A központi járásból Tolnára kellett összegyűjteni a zsidó lakosságot, kivéve Bátaszéket. onnan Bonyhádra vitték az üldözötteket, oda, ahova a völgységi járás egész területéről is hurcolták a rendeletben meghatározott személyeket. A többi járásban — a rendelet szerint — a járási székhelyre kellett áttelepíteni a zsidókat. A gettókat úgy kellett kialakítani, hogy a városnak, illetve községnek különböző helyén fekvő lakótelepen elhelyezett zsidók a nem zsidóktól elkülöníttessenek és a hatóság már az elhelyezéssel is biztosítsa, hogy a zsidóknak nemzsidókkal való érintkezése lehetetlen legyen. Május közepén, második felében fejeződött be a gettók betelepítése. Erről a szekszárdi polgármester 1944. júniusi információs jelentésében a következőket olvashatjuk:
