Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
sároltak, amelyek alkalmasak voltak ejtőernyőszövet készítésére. Ettől kezdve ütemesen növekedett a termelés: a korábbi egy műszak helyett háromban dolgoztatták a munkásokat. A megye gyáriparának nagy hányadát hadiüzemmé nyilvánították. Egy 1942-ből származó alispáni jelentés szerint a Sárközi Kendergyár Kft., Öcsény; a Szekszárdi megyei város Villamosműve, Szekszárd; a Pétermann és Glaser Cipőgyár. Bonyhád; a Hungária Villamossági Rt. üzemfőnöksége. Szekszárd; a Magyar Zománcmű és Fémárugyár, Bonyhád; a Bonyhádi Hengermalom Rt., Bonyhád. Később erre a sorsra jutott a Paksi Konzervgyár, a Simontornyai Bőrgyár és a Tolnai Textilgyár is. A háború alatt a gyári termelést alig-alig zavarták meg a sztrájkok. A folyamatosabbá váló termelés, a hadiüzemi rendszer, a kivételes törvények, az emelkedő bérek szinte megbénították a dolgozók érdekvédelmi szerveinek munkáját. A ritka esetek egyike volt az, amikor a tolnai selyemfonó dolgozói beszüntették a munkát. 1942. február 11-én az üzem dolgozói levelet küldtek a selyemfonó gyárak központi igazgatóságához, amelyben követelték, hogy távolítsák el az üzem éléről az igazgatót, és adjanak 15 százalékos béremelést. Az igazgatóság ugyan megküldte a levél másolatát a tolnai üzem vezetőinek de érdemi intézkedés nem történt. 1942. február 14-én az üzemben leállt a munka, a munkások elhagyták az üzem területét. Megkíséreltek egyeztető tárgyalást az üzem vezetőivel, de az eredménytelen maradt. Február 17-én újraindult a munka az üzemben. A követelést nem sikerült kiharcolni. • A kisiparosok helyzete az egész háború időszaka alatt kedvezőtlen volt. Erről volt kénytelen számot adni már 1939 decemberében az iparügyi miniszter is. A nyersanyagbeszerzés növekvő nehézségei, az egyre szűkülő hitellehetőségek, az évente megismétlődő katonai behívások, majd a több éves katonai és frontszolgálat, a fizetőképes kereslet csökkenése, nehéz helyzetet teremtett az amúgyis tőkeszegény kisiparban. S mindehhez társultak a növekvő adó- és szociális terhek, a munkaidő törvényes korlátozása és a minimális bérek központi szabályozása. A kisiparosok sokasága volt kénytelen letenni a szerszámot, hogy a nyári időszakban — aratással és csépléssel — keresse meg a megélhetéshez és az iparűzéshez az anyagiakat. A növekvő nehézségek jellemzője, hogy egyre gyakoribb volt, amikor a kisiparosok úgy vállaltak munkát, ha a megrendelő vitte a szükséges anyagot. Megnőtt a klumpák iránti kereslet. 1941-ben még csupán hat községben foglalkoztak ezzel az iparral, egy évvel később már 16 Tolna megyei községben 76 iparos kereste ezzel a kenyerét. Miközben mindjobban elterjedt a facipő használata, az egykor sok új cipőt készítő cipész és csizmadia foltozó suszter lett. A keresztény kisiparosok és kiskereskedők helyzetét némileg javította a zsidóságnak fokozatos kiszorítása a gazdasági életből. Ismert, hogy a Tolna megyei zsidóság megyénkben főleg a kisiparban és a kereskedelemben volt jelen, elsősorban Szekszárdon, Pakson, Bonyhádon, Dunaföldvárott és kisebb mértékben Dombóvárott.