Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)
A község birtokában van a MÄV-nak oly értelmű leirata, mely szerint a MÁV — bár másutt jobb és olcsóbb kőanyaghoz juthatna — mégis a mórágyi kőbányánál is jelentékeny mennyiségű kőanyagot szerez be évről évre kizárólag szociális szempontból, hogy az itteni munkásság foglalkoztatható legyen. Amikor hosszú 43 évi hűséges, becsületes szolgálatom után búcsúzom szeretett vármegyénktől és községemtől, méltóztassék megengedni, hogy még egy utolsó kéréssel fordulhassak Méltóságodhoz, alázattal kérve, kegyeskedjék az általam fennt előadottakat megszívlelni, s az itteni kőbányának kizárólag csakis szociális szempontból évente oly mennyiségbe kőanyag szállítási megbízást juttatni, hogy ezáltal az itteni jelentékeny számú nincstelen, nagyon szegény munka hiányában nyomorgó munkásság egész éven át foglalkoztatható legyen, hogy ezáltal úgy ők, mint családtagjaik kenyérhez juthassanak. Fogadja Méltóságod nagyrabecsülésem és az oly sokszor élvezett jóindulatú támogatásáért őszinte köszönetem nyilvánítását. Mély tisztelettel: mindenkor őszinte híve: Tihanyi Lajos ny. vezetőjegyző " " • FORRÁS: TML. Alispáni iratok 867/1939. (tisztázat). MEGJEGYZÉS : A fenti előterjesztést szeptember 22-i keltezésű kísérő levéllel küldte el a nyugalmazott vezetöjegyzö. Ennek hátirata: ,,Tudomásul. Irattár" XIII/53 1938. november 5. A MEDINAI SZERB PAP MEGTAGADTA A IIARANGOZÁST A FELVIDÉK VISSZACSATOLÁSA ALKALMÁBÓL Idézésre megjelent id. Kozics György medinai lakos, mint a medinai görög keleti szerb egyház elnöke, s előadja, hogy a Felsőmagyarország visszacsatolása emlékére, s ennek megünneplésére felszólítást kapott az elöljáróságtól, hogy a nemzeti színű zászlót tegyék ki f. hó 5-én délelőtt 10 órától fél 11 óráig a templomban a harangokat szólaltassák meg. Az elöljáróság felhívásának csak részben tudott eleget tenni, vagyis a nemzeti színű zászlót a görög keleti szerb iskolára kitűzette, azonban harangoztatni nem tudott, mivel Ubavity Dusán görög keleti szerb lelkész medinai lakos a templomkulcs kiadását megtagadta azzal az indoklással, hog}'' az egyházi felettes hatóságától a harangoztatásra nem kapott semmiféle utasítást, így nem is harangoztat, ő a felelős a templomról s a felelősséget vállalja. Jegyzőkönyv felolvasva, elfogadva aláíratott. Székely Kozics György főjegyző elnök FORRÁS: TML. Főispáni bizalmas iratok 142/1938. (jegyzőkönyv).