Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

Ez az a szociális kérdés, amelyet elmenetelem előtt Méltóságodnál előterjeszteni kívánok. Teljesen tisztában vagyok ezen nagyon is súlyos kérdés meriteriumával, mert főleg műszaki elveket érint és nem új dolog, hogy a közigazgatást visszás esetekben legtöbbször visszavonulásra kényszeríti a műszaki szakkérdés. Ez az a csúcspont, amelyen a munkanélküliség, a községi pénzügyi helyzet, a szociális állapot és a veszélyes pángermánizmusi kérdések végleges rendezése érdekében meg kellene szívlelnie a kérdésnek műszaki szempontból leendő döntésnél, hogy a helyzet súlyos volta ezen a plattformon találkozhatna. Méltóságod évről évre 2—300 pengőt juttatott a rendelkezésére álló alapból községi szükség munkák végeztethetésére, ezzel is az ínség enyhítése céljából, amiért ezúttal is hálás köszönetemet fejezem ki a nincstelenek nevében is; de ezen összeggel ily nagyon szegény községben a nincsteleneknek csak néhány napra lehetett kenyeret juttatni, s nagy nyomor — munkaalkalom hiányában — tovább folytatódott. Tudomásom szerint a vármegyének évente 10.000:—20.000 waggon kőanyagra van szüksége, amely úgy tudom ez évtől kezdődőleg csak fokozódik, tehát tisztán kőanyagért tetemes összeget fizet a vármegye idegen vármegyékben levő kőbányáknak kőanyagért; ezen anyagoknak szállítási költségeiért is nagy összegeket, akkor, amidőn a kőanyag itt van a saját vármegyében és a vármegye pénzének jelentékeny nagy része itthon maradhatna e vármegyében, emellett az itteni munkanélküliség, a nagy ínség jelentékenyen enyhíthető volna. Ez ügynek sok-sok utánjárásomra az illetékes hivatalos helyeken azon magyarázatot, illetve felvilágosítást nyertem, hogy ez azért van, mivel a mórágyi kő minősége nem üti meg azt a mértéket, mint amilyent az előírás megkövetel, illetve, amilyen anyagot más megyékből kap vármegyénk. Ezen a kérdésen tört össze sok évi fáradozásom minden gyümölcse, amely sok utánjárást csak szociális szempontból eszközöltem. Megkíséreltem mindent; intervenciómra dr, Hagymási akkori főispán úr egy geológus műegyetemi tanárt küldött le hozzánk, aki a kőzeteket jelenlétemben alaposan megvizsgálta és azt mondotta, sőt írásban is kiadta részünkre, hogy a mórágyi gránit mindenféle útalapnak teljesen megfelelő, de nem túlzottan nagy forgalmú utakra még fedanyagnak is jó, míg a váraljai anyagot elsőosztályú utakra is jónak tartja minden célra. A szomszédos Bács megye jelentékeny számú útját azóta ezen anyaggal építteti ki és teljes megfelelőségét nekünk hivatalosan is elismerte azzal, hogy a mórágyi kő alapkőnek és tetejében a váraljai kavics, ennek a kettőnek összetétele elsőrangú útépítési anyag. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a mórágyi kő nem tükörkő, mégis, szerény nézetem szerint szociális szempontból és okokból mégis a vármegyei kőanyag szükséglet az itteni és a váraljai kőbányánál volna beszerzendő legalább oly mennyiségben, hogy az itteni nagy számú nincstelen kőbányamunkások egész éven át foglalkoztathatók legyenek, hogy ezzel is az itteni nagy ínség csökkenthető legyen; ennek lehetőségét biztosítja — szerény nézetem szerint — a nagy szállítási árkülönbözet, amely a kőanyagnak idegen vármegyékből ide leendő szállítása mellőzésével megtakarítható volna.