Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve III. (Szekszárd, 1990)

Éppen azért voltam bátor e kérdést föltenni, mert a nemzetiségi kérdésnek ebben a járásban való alakulását kezdetétől fogva, módomban állt 12 éven át, annak minden fázisát tapasztalatilag megfigyelni, s világos előttem az, hogy a nyelvrendelet teljes végrehajtása egy ilyen elzárt területen, mint a völgységi járás, s a vele kapcsolatos baranyai és simontornyai járási kerület, nemcsak a magyar nyelvet, hanem ezzel együtt a magyar nemzeti eszmét is, amely itt úgyis csak kialvó mécses gyanánt pislog, teljesen kiirtaná és végeredményben egy német irredente területet teremtene. E rendelet végrehajtása, ha annak szabad folyást engedünk, nem volna ugyanis egyéb, mint a magyar államnyelv teljes elnyomása és megsemmisítése, mely kizárja azt, hogy mi ily módon hazafias polgárokat nevelhessünk, s nem beszélne itt magyarul senki. Másként fest ugyanis a rendelet papíron, mintha az az életben csak megközelítően is végre lesz hajtva. Mert ahol egy nemzetiség természetes és meglévő hajlamait a nemzeti jogok érzetére és gyakorlására fölkeltjük, tápláljuk és megengedjük, ott a nemzet érzésével, gondolkodásával szembenálló tényezőt teremtettünk meg, amely láthatólag elválik annak testétől és egy külön test és külön lélek lesz, amely külön jövőjét és boldogulását vagy önmagában látja, ha arra elég erős; vagy azon nemzethez szít, mely számánál, erejénél, szomszédságánál fogva vele nyelvi, vagy érdekbeli összeköttetésbe, kapcsolatba jut és irredentává válik. Minden körülmények között azonban egy, az etnikai nemzettől különálló tömeget alkot. Nem kell mást említenem, mint amikor a majosiak a kommunizmus után a sorozáskor azt mondták, mi nem tartozunk Magyarországhoz, mi németek vagyunk. Világtörténelmi tapasztalat, hogy ahol egy nemzetiség tömegben él együtt, és a maga külön jogaiban szerveződik meg, s azokban és nyelvében és gazdasági viszonyaiban elhatárolódik az államtól, ott a nemzetiségi elvet követőleg a teljes fajú kifejlődés iránti törekvés indul meg, s egy erő fejlődik ki, amely vagy ellentétes a nemzettel szemben vagy arranézve negatívumot jelent. Nem titkolhatom el azon meggyőződésemet, hogy itt ennek veszedelme fenyeget bennünket, hacsak szigorúan és következetesen nem ragaszkodunk egy államot és nemzetet megillető és létfeltételét képező azon joghoz, hogy minden vonatkozásban, amely az államhoz és nemzethez tartozik, annak nyelvének érvényt szerezzünk. A magyar nyelvet mindenkinek meg kell tanulnia olyan mértékben, hogy gondolatait szóban és írásban kifejezhesse. Az utóbbi tételt magában foglalja ugyan a nyelvrendelet, de nem számol azzal, hogy a faji érzés, az élet és nemzetiségi tömörülés nem engedi meg ennek keresztülvitelét, mert a joggal való élhetés a gyakorlatban először mint követelés, azután mint kizárólagosság jelenik meg. Ha a magyar nyelv mint mellékes nyelv taníttatik, tudása az iskola padjaiból való eltávozással — közoktatásunk mai rendszere mellett — feltétlenül elvész. Szomorúan látjuk, hogy a háború utáni generáció nem tud annyit magyarul, mint a szülői s a magyarul tudó szülőik nem akarják, hogy gyermekeik magyarul tudjanak. • •