Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI - Tolna megye 1849—1867 között
A provizórium időszakában, a magyar nyelvű közigazgatással visszakanyarodtak a hagyományos elnevezéshez : dunaföldvári járás székhelye Dunaföldvár, simontornyai járás székhelye Hőgyész, dombóvári járás székhelye Tamási, völgységi járás székhelye Bonyhád, központi járás székhelye Szekszárd. A központi járás elnevezést a szekszárdi helyett használták. A járások életét a szolgabírói hivatal irányította, élén a szolgabíróval Nevének azonossága a korábbi és későbbi időszakkal lényeges eltérést takar: kinevezés és nem választás útján lett az állás betöltve. A szolgabírói hivatal a legalsó „országfejedelmi" hatóság, a felsőbb politikai (megyehatóság) bírósági (megyei törvényszék) és adóhatóságnak alárendelt. A hivatal személyzete szolgabíróból, segédekből tollnokokból, írnokokból, szolgákból és napidíj ásókból állt. Lényegében mindazzal az igazgatási ügykörrel foglalkozott, amellyel a megyehatóság. A legtöbb kérdésben azonban csupán véleményezési jogköre volt, az aktát ennek csatolásával terjesztette fel a megyéhez. Egy lényeges különbség azonban mégis fennállt. Megyei szinten már különvált egymástól a közigazgatás és az igazságszolgáltatás, de járási szinten mindkét funkciót a szolgabírói hivatal gyakorolta. Az igazságszolgáltatás felépítése vázlatosan a következő: A soproni országos törvényszék hatásköre kiterjedt az országos főtörvényszéki kerületre (azonos a közig, kerülettel). A megyei törvényszék Szekszárdon működött. Ugyancsak a megyei törvényszék gyakorolta az igazságszolgáltatást a szekszárdi járásban, míg a többi járásban ez a szolgabíró feladata volt. A kereskedelmi bíróság teendőit a megyei törvényszék látta el, kereskedők, mint ülnökök bevonásával. Bányaügyekben a soproni országos törvényszék ítélkezett. Vizsgálóbírói teendőket a bonyhádi és szekszárdi járásban a megyei törvényszék, a hőgyészi és tamási járásban a hőgyészi szolgabírói hivatal, a földvári járásban a helyi szolgabírói hivatal végzett. A megye szerepének megváltozása együttjárt apparátusának kicserélődésével is. A megye vezetésében hoszszú ideje döntő szerepet játszó nemesi családok vagy önként vagy kényszerűen visszavonultak a politikai tevékenységtől. Nagyon kevesen voltak, akik vállalták a népszerűtlen feladatot, az elnyomó hatalommal való együttműködést, mint pl. a Perczel-osalád egyik ága, amely még nevét is Bonyhádyra változtatta. Helyükre nemegyszer külföldi származású, a megyében gyökértelen hivatalnokok léptek. Az ily módon kiépített hatalom végső záloga a fegyveres erő volt. Ezt az országban szolgáló karhatalmi erőt a rendőrség és a csendőrség szolgáltatták. A kettő közötti munkamegosztás értelmében a rendőrség a városokban, a csendőrség a vármegyei pandúrok helyére lépve a vidék rendjének őrzését kapta feladatul. A csendőrség katonai jellegű szervezet, amelynek feladata a köztörvényes bűnözés üldözése mellett főként a rebellis hajlamú lakosság fékentartása volt. A magyar nyelv és a környék ismeretének hiányában a rablóbandák üldözésében jelentős eredményeket elérni nem tudott, viszont brutális bánásmódjával sikerült kivívnia a lakosság erős ellenszenvét. Viszonya még a polgári tisztviselőkkel sem volt harmonikus, utasításait — mivel ellentétben a korábbi pandúrokkal, nincs a megyének alárendelve — nem hajlandó teljesíteni. Az egységes osztrák császárság a fent vázolt szervezettel csupán a keretét jelentette a szabadságharc leverése után kibontakozó új politikai kurzusnak. Az új politika alapját az a felismerés szolgáltatta, hogy bár a forradalmat
