Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)
A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900
népgyűlést is kívánt tartani, azt azonban a járási főszolgabíró betiltotta és megakadályozta. Ezen járásban is egyébként nyugalom uralkodik, s az arató munkások legnagyobb részt elszerződve vannak. Varsádon magában azonban 40 az élnem szerződött aratók száma. — A dombóvári járásban Kocsola, Döbrököz, Gyula jováncza, Ó-Dombóvár és Szakcs azon községek, a melyekben a földmunkás osztály a szocialista tanok álital érintve nyugtalankodik, a nélkül azonban, hogy ez ideig akár titkos, akár nyilvános gyűlések tartását elárulta volna, veszélyes mérvűnek mutatkozó mozgalmak még e járás területén sem észleltettek. A herczeg-Eszterházy féle borgazdaságokban négynek kivételével az aratási szerződések mind megvannak kötve. Az említett községek közül Kocsolán és Döbröközön legrosszabb a hangulat miért is az ottani csendőrőrsöknek, de legalább a szakcsinak csendőr létszámát 3—4 fővel felemelni kívánatos volna. — A dunaföldvári járás van általában a szocialista tévtanokkal aggasztó és veszélyes mérvben megmételyezve, Dföldvár, Paks, N. Dorogh, Kajdacs, Bölcske és Madocsa azon községek, a melyekben az elégedetlen földmunkásosztály titkosan szervezkedhetett, s a fővárossal vasút és Duna folyam felhasználásával sűrűn érintkezésben van. Ezen községekben megakadályozhatatlanul titkos ülések tartatnak, D.Földvárott a legutóbbi három hó folyamán két bejelentett nyilvános ülés tartatott önképzőkör alakításának örve alatt hatósági közeg jelenlétében, ezen üléseken az alapszabály tervezet felolvasásán kívül egyébb nem történt. Paksra két nyilvános ülés jelentetett be, azonban a várt bpesti szónok elmaradása következtében egyik sem tartatott meg. A paksiakat a bpesti szónok elmaradása józanabbá hangolta, s már vagy három hét óta szocialisticus mozgalom egyáltalán nem észlelhető. — Ugyancsak a főszolgabírótól nyert értesülés alapján megjegyzem, hogy Fadd községben, mely a szocialismus egyik főfészkéül tartatott, szintén nyugalom tapasztalható. — Ezekben megjelelvén a szocialisticus tanok által megmételyezett községeket, tisztelettel jelentem, hogy ezen tanokhoz kizárólag az úgynevezett zsellér napszámos osztály és a nagymérvben eladósodva levő egyes kisházasok tartoznak. — A jelszavak, a melyek alatt tömörülnek, a következők: „Általános titkos szavazati jog", „az adók leszállítása", „a munkabéreknek felemelése", „aratás idejében annyi keresmény biztosítandó nekünk, hogy a következő aratásig abból megélhessünk". — A földosztogatás ellen általában tiltakoznak, ezen tendentia az eddigi tapasztalatok szerint csupán a fentebb említett két sárközi községben, s ezen kívül Uzd-Borjád községben észleltetett. — A fenyegető szociális mozgalom terjedésének meggátlására elégségesnek tartom a következő eszközöket : A nyomorban; valódi szükségben szenvedő családoknak segélyezését; a szocialista sajtótermékek terjesztésének kímélet nélküli megakadályozását, az ambuláns izgatóknak letartóztatását, a csendőrőrsök létszámának a völgységi járás kivételével mindenütt legalább két fővel való megerősítését. Kölesden egy új 5 főből álló csendőrőrs felállítását, a dunaföldvári járásiban pedig a törvényhatósági közgyűlés által szervezni kívánt, de a kormányhatóság által megtagadott második szolgabírói állásnak rendszeresítését, hogy az egyik szolgabíró, vagy maga a főszolgabíró időközönként huzamosabb tartózkodásra, a székhelytől távol eső Dunaföldvár községbe kiszállhasson. — A szűkölködők