Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A DUALIZMUS ELSŐ ÉVTIZEDEI - Tolna megye a kiegyezéstől a századfordulóig 1867—1900

1898. február 28. ALISPÁNI ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A FŐISPÁNNAK A MEGYE SZOCIALISTA MOZGALMAIRÓL A nmtságú m. kir. Ministerelnöktől 154 szám alatt kérdezett szocialista mozgalmakra nézve, a járási főszolgabíróktól beérkezett jelentések alapján, a következőket van szerencsém Nagyméltóságod becses tudomására hozni. — A szocialista sajtó tanaival úgyszólván a levegőt telítette meg oly any­nyira, hogy törvény hatóságunk területén sem létezik olyan község, a melyben beszéd nein folyna a speciális magyar szociálismusról, mely a legelterjedtebb felfogás szerint abból áll, hogy az urak és a parasztok közötti viszonyt az utób­biak javára megváltoztam kell — Casinôkban, olvasókörökben „a malom alatt, a kocsmákban, ünnepi összejöveteleknél községházak és templomok előtti ácsor­gások alkalmával erről mindenütt beszélnek. De hogy a szoczialista tanok be­fogadására és követőkre is találnánk, s hogy ezek bizonyos néposztályok vi­selkedésében például: magasabb munkabérek követelésében, nyilvános avagy titkolt összejövetelekben, tanácskodásban — aggasztó mozgalmakká is alakul­nának — ez vármegyénk területén egyes járásokban csak kivételesen, illetőleg csak szórványosan észlelhető. — Így a völgységi járás egész területe ez ideig a szocialista mozgalmaktól teljesen ment. A tamásii járás területén Ozora és Pinczehely községekben ész­leltetett, hogy a napszámos osztálybeliek a szocialista tanok befogadására haj­landóságot mutatnak, hogy sorsukkal való elégedetlenségüknek a szokottnál hangosabb kifejezést adnak, de a mellett munkát késséggel vállalnak, s az ara­tási és cséplési munkákra is majdnem kivétel nélkül elszerződve vannak, ezen járás többi községeiben nyugalom van. — A központi járásban, Decs, Öcsény, és Báta községekben észleltettek gyanús tünetek, az előbbi két községben a szegzárdi közalapítványi uradalom­hoz tartozó József, és Ózsák puszták felosztása, majd olcsó bérbevételeknek esz­méje is fel-fel villanik, a nélkül azonban, hogy szocialista czélokból akár nyil­lan, akár titkosan gyűlések tartása észleltetett volna, a központi járásban eze­ken kívül még Tolnán észleltetett némi szociális mozgalom, de ez inkább a kis iparosok (:kőmívesek és ácsok:) mozgalma, s arra irányul, hogy „építő iparo­sok egylete'' czímén állandó kereset és magasabb munkabér biztosítása czéljá­ból egyesüljenek; —• F. hó 25 én 200 ily tolnai iparos, illetőleg építő munkás utazott fel Budapestre megrendelés, illetőleg meghívás nélkül, a bizonytalanra. A múlt évben az ottani sztrájk mozgalmak miatt, melybe ők nem vettek részt sok szenvedésnek, s a sztrájkoló munkatársak üldöztetéseinek voltak kitéve. — A simontornyai járásban, Varsád, Kis-Tormás, Kölesd, Uzd-Borjád, és Felső-Nána községek .azok, melyekben a szocialista eszmék határozott mozgal­makban nyilvánulnak, titkos összejövetelek is tartatnak, apostoluk Enders Hen­rik varsádi lakos, kit titokban összegyűjtött pénzen egyszer Bpestre küldenek, s így tartják a központi szociál-demokrata párttal fenn, az összeköttetést. — Enders állam ellenes sajtó termékek terjesztése miatt a helybeli kir. ügyész­ségnél feljelentve van, a vád alá helyezési indítványt azonban a kir. ügyész értesülésem szerint kellő alap hiányában mellőzni fogja, Enders Varsádon a nagykorcsmábain Baron Ede bpesti szocialista agitátor közreműködése mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom