Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve II. (Szekszárd, 1983)

A NEOABSZOLUTIZMUS ÉVEI - Tolna megye 1849—1867 között

hogy az országgyűlés és 'annak felelős kormány kivételével más országos, az 50-es években létrejött, vagy akár — a reformkorból felújított, de 48-ban eltörölt kormányszervet nem ismerhettek el. Viszont az udvar számára a 48-as alap helyreállítása teljességgel megengedhetetlen volt. A nézetek összeegyeztethetetlensége tehát nemcsak az országgyűlésen, hanem a megyékben is nyilvánvaló volt. A megyék ilyen körülmények között is vállalták az együttműködést, annak reményében, hogy az országgyűlésen sikerül az udvartól további engedményeket kicsikarni. Az önkormányzat helyreállításának előzményeként főispánokat neveztek ki a megyefőnökök helyére. 1860. november 26-án került sor Sztankovánszky Imre — 1848-ban főispán volt — kinevezésére. Sztankovánszky a kinevezést előbb visszautasította, majd elfogadta. A megyei közgyűlés helyett állandó bizottmány választására került sor. A megyei bizottmányon belül továbbra is a 48 előtti kiváltságos osztály képviselői voltak többségben. Az ügyek érdemi intézésében pedig meghatározó szerepük volt. Még nyilvánvalóbbá tette ezt a megyei választott tisztségviselők összetétele. A választás során általában mellőzték azokat, akik az 50-es években az abszolutizmussal való együttműködéssel kompromittálták magukat. A megye politikai állásfoglalása összhangban volt az ország politikai közvéleményével. Ragaszkodott a 48-as alaphoz, törvénytelennek tekintette az abszolutisztikus rendszer minden intézményét és intézkedését. Legközvetlenebbül ütköztek az érdekek az adóbeszedés és az újoncozás kérdésében. A megye saját jogkörében adót vetett ki az önkormányzat költségeinek fedezésére, viszont nem volt hajlandó közreműködni a Bécs által törvénytelenül kivetett adó behajtásában. Ferenc József februári leiratára végül is kompromisszumos döntést hoz a megye: begyűjtik az országos adót, ha 20 százalékát a megye magának tarthatja meg. Nem kívánjuk a megye valamennyi intézkedését, az udvarral való konfliktus valamennyi oldalát bemutatni, Általában az a kettősség jellemezte a megyei politikát, ami a fenti példáiban is megnyilvánult. Hajlíthatatlanság az elvekben, a gyakorlatban azonban kénytelenek voltak számot vetni a valóságos erőviszonyokkal és a fennálló állapotokkal, s kényszerű kompromisszumokat kötni. Mindez azonban nem volt elég a megbékéléshez, s az országgyűlés feloszlatása után 1861. november 5-én sor került a megyei önkormányzat felszámolására is. így alakult ki 1861 végén a Schmerling nevéhez kapcsolódó kormányzati forma, a provizórium, amely felemás módon, de visszatérést jelentett az önkényuralomhoz. A hagyományos magyar intézmények, tisztségek fennmaradtak, de nem önkormányzati alapon, azaz formájában magyar, tartalmában császári kormányzat létesült, amelynek felemásságát növelte, hogy Ausztriában az alkotmányosság néhány eleme fennmaradt. A rendszert, mint neve is jelzi ideiglenesnek szánták, s valóban csupán néhány évig működött. A tendenciák mindkét irányból a kiegyezés felé mutattak. A hosszú várakozás alatt felőrlődött a nemesség ellenállása, ösztönözte a közlekedést a parasztság nyugtalansága, a nemzetiségek követelései s nem utolsó sorban a gazdasági érdek. A nemesség zöme számára a jobbágyfelszabadítás nem hozta meg a várt gazdasági fellendülést. Képtelen lévén alkalmazkodni a kapitalista viszonyokhoz, gyors ütemben eladósodott. A hagyományos felfogás csak két pályát talált méltónak egy úr számára: a katonait és hivatalnokit. Ezekhez pedig a kiegyezésen keresztül vezetett az út. E nemesi rétegek képviselője, Deák Ferenc jól érzékelte a hangulatváltást, s nem talált visszautasításra