Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért

falusi asszonyok által valamiképpen divatba hozhassam, amint ez már Tolnán történt. Tekintetes Kiküldöttség! A legközelebbi közgyűlés alkalmával azt mél­tóztattak a T. Karok és Rendek meghatározni, hogy én jövendőre Földváron s Bölcskén tartózkodjak. — Ezen rendelés sem a hivatalomnak, melynek egész Nemes Megyére kiterjednie kell, sem pedig a mostani környülállásokkal meg nem egyezhetnek az orvosok fogyatkozása, vagy az eddigli hibás kormányzás, hanem a nép gondolkozásmódja oka, hogy az orvoslás eddig is sikertelen ma­radott. Méltóztassék a Tekintetes Kiküldöttség elhinni azt, hogy Földváron s Bölcskén nagyobb előmenetelt szerezni a gyógyításban az egész orvosi kar sem volna képes. — Továbbá pedig, ha más járásban is kiüt a nyavalya, amint már Pálfárul is értésemre esett, micsoda okoknál fogva kívánhatják azt a T. Karok és Rendek, hogy a főorvos csupán csak az egy akaratos s nyakas népnél hever­jen, ahol más dolga nem volna: mint a reggeli meglátogatásnál megírott recep­teket estvélyi meglátogatás alkalmával visszakapni s beszedni a haszontalan cédulákat. A Tekintetes Kiküldöttségnek az 187-ik szám alatt hozzám utasított kegyes rendelése következésében a faddi helységen másképpen nem tudok se­gíteni, mintha az Sz. Györgyön munkálkodó Kováts sebész urat ide rendelem. — Nemcsak a faddi, hanem a többi T. alküldÖttségek is sokszor zavarba hoznak az orvosok végett. Ebéli hivatalos s alázatos jelentésem benyújtása után legmélyebb tisz­telettel maradok. A Tekintetes Középponti Kiküldöttségnek alázatos szolgája Havas Ignác főorvos Költ Tolnán, augusztus 15-én 1831. FORRÁS : TmL Acta choleratica 222/1831. MEGJEGYZÉS: A koleraveszély hírére a vármegye közgyűlése 1831. július 14-én állandó kikül­döttség megalakítását határozta el, hogy a rendelkezések betartására ügyeljen. Különösen a Duna vonalánál rendeltek el szigorú zárlatot, melyre a katonaság bevonásával ügyeltek. IV/31 1831. november 21. TOLNA VARMEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI A MAGYAR NYELV ELTERJESZTÉSÉRŐL, A TOVÁBBI NÉMETESÍTÉS MEGAKADÁLYOZÁSÁRÓL A magyar nyelv és nemzetiség előmozdítására a megyében fennálló rendszabásokat — ez eránt Jeszenszky János másodalispán úrnak előlülése alatt az 1081, 1082 és 1083 számok alatt megbízott kiküldöttség javallatja után — a jelen környülállásokhoz képest terjeszteni céleranyósnak látván a Tettes Karok — végzést tevének: hogy e megye nem kis részben újabb s újabb külföldi gyar­matokkal szaporodott lakosi nemzeti egyesüléseknek, ,a zsengében legsikeresebb eszközlése végett az egy vallású községeknek csak egyféle oskolájuk, és ebben a tanítás magyarul légyen. A német, vagy más nyelv — oly helyeken, hol a gyer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom