Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért

ségben sem adatnak ki földjeink, amint a funduális könyvünk nyilván bizonyítja. Mely nagy e részben is a mi vesztésünk! Földünk második classisu és rossz minéműségére, mennyiségére nézve pedig kevés. 7- dik Az 1792-ben Mélt. Földesurainkkal kötött egyezség 3-dik pontja szerént, minden esztendőben különös tilos legelő igértetett vonós marháinknak. Az első esztendőben adatott is a Bakhát — de majd az is szántóföldnek osztatott ki, s azolta ezen cikkelyben ígért külön legelőt is soha sem nyertük meg. 8- dik Az említett egyezés, mely világosan örökösen megtartandónak neveztetik, 5-dik pontja azt rendeli, hogy a jobbágyok kaszálói kiosztásától megmaradó kaszálók az uraságok közt felosztván, majd abból minden földesúr fog esztendőnként a jobbágyainak bizonyos darabot adni. Azonban igen kevesen vágynak földesuraink között olyanok, akik ezen pont értelme szerént jobbágyaikon segítettek volna. Ezen jegyzéseket s észrevételeket lehet tenni ezen helység urbáriális perének csak egyszeri átnézésére is. Ezek azok a sérelmek, melyek miatt oly szembetűnőleg elszegényedik, s megnyomorodik ez a helység, ügyes lakosainak fáradhatatlan szorgalmatosságok mellett is. Ezen kérdés juthat tehát akárkinek is eszébe: vajon miért nem sürgették eddig sérelmeiknek megorvosoltatását? Ennek úgytetszik két fő oka van. Egyik a lakosok egyet nem értése, s némelyeknek vétkes egoizmusa, vagy önhaszon keresése. (E miatt veszett el p. o. a halász tó is.) A másik nagyobb oka annak, hogy sérelmeik orvoslását nem sürgették, elő van adva az fundális könyv 61-dik lapján, ahol láthatni, hogy mikor a helység 1796-ban a Nagyméltóságú Királyi Helytartó Tanácshoz folyamodva panaszolkodna afelől, hogy régi birtokaikból a földesurak sokat elfoglaltak, és hogy a gyakori árvizek földjeiket elborítván, annak nagy része nem alkalmatos a szántásra-vetésre, ámbár ez oly világos igazság, mint a délszínben fénylő nap amilyen látható: mégis az állítódott, hogy a község fundamentom nélkül panaszolkodik, s az elöljáróság, mint nyughatatlan nyakas, uraságait bosszantó büntetéssel fenyegettetett, ha újra felsőbb helyekre merészel folyamodni. FORRÁS: TmL Madocsa község levéltára Currens-könyv, 1828—1852. IV/26 1829. június 14. SZEKSZÁRD A XIX. SZAZAD ELEJÉN AZ EGYED ANTAL-FELE ÖSSZEÍRÁS TÜKRÉBEN 1. A lakosok mikor szállották meg ezen helységet? Szekszárd mezővárosának megszállására sem a városbéli legöregebb lakosok a hagyományokbul nem emlékeznek, sem pedig a történetírók sehol arrul említést nem tesznek, következésképpen a megszállás idejének embermelékezetétül fogva valónak kell lenni. 2. Milyen nemzet lakja? Kevert-é? S melyik van nagyobb számmal? Melyik nevelkedik? Melyik fogy? A várost magyar nemzet lakja, kik közé keveredtek ugyan németek is, de azok már úgy megmagyarosodtak, hogy 10 lakoson kívül a magyar nyelvet mindannyian beszélik.