Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért

Kormó egyik része, és az úgynevezett Hüllő. Ezen jobb részeket uraságaink magoknak tőlünk elfoglalták, lakosinkat pedig a már legelőképpen reánk mért laposabb helyre szorították, ahol igen ritka esztendő az, hogy az árvíz miatt meg ne károsodnának, igen sokszor pedig egészen elborítja földjeiket a víz. Továbbá az uradalmi fiskális a mi határunkon meglátszott barázdákból úgy okoskodik, hogy földünk a régibb időkben is szántás-vetés által használtatván, arra igen alkalmas. Holott abból éppen azt lehetett volna következtetni, ami eklézsiánk protokollumából nyilván kitetszik, tudniillik, míg a lakosok a dombosabb részeit felszántogatták a határnak, addig abba a nyomorúságban voltak, hogy árvíz idején marháiknak bár nyári legelőt drágán szereztek is, de ősszel haza hajtani kénteleníttetvén, felszedték a mételyt s eldöglöttek, annálfogva kipusztultak a marhából, és a szántásra vetésre tehetetlenekké lettek. Jobbnak látták tehát határjok nagyobb részén félbehagyni a szántást, hogy az árvíz idején élhessen, s épségben maradhasson jószáguk, hogy idegen földön szántogathassanak. — A közelebb múlt esztendők nyilván mutatják az ő okoskodásoknak helyes voltát, mert bár sokszáz forintokat kellett is nyári mezőért fizetni, és ezekre menő napszámot szolgálni: mégis a hazahajtás után marháink elromlottak, s tavaszig egy nagy részét megnyúzogatták a szegény gazdák. Ez az oka, hogy sok gazdának vagy igen erőtlen a marhája, vagy pedig egészen is kipusztult a járó jószágból. Valamint ezen törvénybe idéző levélre csak magára ezen észrevételeket lehet tenni: úgy lehetne ezen egész perre is, de itt csak e következő jegyzéseket tenni elégnek tartom, úgymint amelyek legvilágosabban előterjesztik lakosaink keserves sérelmeiket. Ügy mint : 1- ször. A Nagyméltóságú Királyi Helytartótanács kegyelmes intéző levelei által azt rendeltem, hogy a lakosok között mindazon földek, melyeket különös terhek nélkül bírtak, felosztassanak. De mivel Tamási szolgabíró az igazsággal egészen ellenkezőleg azt állította, hogy mindaz már felosztatott a lakosok között, mi igazságos keresetünket a Nagy Mélt. Kir. Helytartó Tanács pártfogása és közbenvetése mellett is meg nem nyerhettük, holott ma is él még száz ember is, aki jól tudja, s hittel is kész erősíteni, hogy többszáz hold földeket foglaltak el a lakosoktól az uraságok, mégpedig, ami legsérelmesebb, a legdombosabb részeket, mint a Hüllőt, Kormot, hol a jobbágyok szántogatták földjeiket azelőtt. 2- szor. Ugyancsak a helység panaszolkodván afelől, hogy birtokaik oly helyeken adattak ki, amelyeket az árvíz elborít igen gyakran, ezt a Tek. Vármegye is illendő tekintetbe vétetni, s valamely kárpótlást adatni kívánt a jobbágyoknak. Azonban azt sem nyert a helység, mivel az állítódott, hogy nemcsak a szántóföldekre, vagy kaszáló részekre, de még a legelőre sem szokott az árvíz kihatni. Mostan élő kegyes földesuraink ítéljék meg, lehet-é ennél igazságtalanabb állítás? Hiszen az elmúlt esztendőkben mely sokan nem adtak dézsmát, sem őszi, sem tavaszi terméseikből. S vajon miért? Mert ámbár szántottak és vetettek azok is, mind őszit, mind tavaszit, de csak egy szálat sem arathattak az árvizek miatt, — Lehet-é kínosabb sorsot csak képzelni is, mint amilyen sok lakos társunkké? Marháikat idegen pusztákon kenteiének legeltetni sokszor az árvíz miatt — szorultságok kénszeríti, hogy akármely nagy bért is ígérjenek, mert a helységből ki sem mehető marhák szintén éhen vesznek el. Azonban téli takarmányt sem szerezhetnek, mert rétjeiket is víz borítja. Kenyerek sem terem, mert a kévék helyein halak úszkálnak. Miből szerezzen élést magának, s marhájának? Miből fizesse sokasodó adóját? Holott az őtet szintén koldusságra juttató árvíz-