Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért

üzem a legjelentősebb. Perczel Mór kezdeményezésére a honi posztóipar fellendítésére 1842-ben Szekszárdon védegylet alakult. A Kossuth által felkarolt országos védegyleti mozgalom kiszélesedésekor több vidéki fiók működött a megyében. (Dunaföldvár, Paks. Szekszárd.) A hitelélet fellendítésére 1846-ban létrehozták a szekszárdi Takarékpénztárat. A XVIII—XIX. század fordulóján a megyében az egyik legfontosabb feladat a vízszabályozás volt. A tényleges munkák csak az 1810-es években indultak meg, először a Sárvíz, a Sió és a Kapós szabályozásával. Legnagyobb problémát a Duna jelentette elmocsarasodott óriási árterével. Az ármentesítő munkálatok nagy megterhelést jelentettek a lakosságnak, de a fáradozás meghozta gyümölcsét. Egyrészt hatalmas területek szabadultak fel, és kerültek művelés alá, másrészt a kereskedelem és a közlekedés szempontjából volt igen jelentős előrelépés. Az 1790-es években még a partról vontatták a hajókat a Dunán, igen keserves megerőltetés árán. 1830. június 24-én megjelent Dunaföldvárnál az első gőzhajó. A rendszeres hajóforgalom 1831-ben indult meg. Dunaföldvár, Paks, Tolna, Dombori forgalmas kikötők lettek. Fellendült a személy- és teherszállítás. Az 1790-től 1848-ig terjedő időszakban a kulturális élet fellendítésére és a műveltség elterjesztésére különösen sokat tett Tolna megye. A nemzetté válás egyik feltétele a modern értelemben vett magyar nyelv megteremtése és elterjesztése, hivatalos államnyelvvé tétele volt. A magyar nyelvért és nemzeti kultúráért folytatott harc, amely a nemzeti függetlenség megteremtésének egyik eszköze, a reformkori országgyűlések központi kérdése volt. Ennek a problémának a megoldásában a magyar nemesség legnagyobb része egyetértett, és ha az országgyűléseken csak lépésről lépésre csikart ki engedményeket a bécsi kormányzattól, a vármegyei Önkormányzaton belül megvalósították a magyarnyelvűséget. A haladó nemesség a nemzeti kultúra alapjait már az óvodában le akarta rakni. Ezért nemcsak kisdedóvókat hoztak létre Hidján, Belaeon és Szekszárdon, hanem óvóképzőt is Tolnán. Igen sok intézkedés történt az iskolaügy javítására, és a tanítók anyagi és erkölcsi megbecsülésére. A korszakban a megye területén két középfokú iskola működött, Sárszentlőrincen és Gyönkön. (A gyönki Nagyszékelyben kezdte meg működését 1806-ban, és 1812-ben került át Gyönkre.) Jelentős volt a sárszentlőrinci algimnázium, ugyanis az evangélikus egyházmegye községeiben csak az lehetett tanító, aki itt végzett. (Petőfi Sándor is itt járt iskolába 1831-től 1833-ig.) Szekszárd többször is kísérletet tett, hogy középfokú iskolát állítson fel, azonban a Helytartó Tanács ezt nem engedélyezte. A megyében 1847-ben 206 elemi iskola működött, ahol 21 772 növendék nyert oktatást. A fő cél a nemzeti szellemű magyar nyelvű nevelés volt. A földművelő nép műveltségének emelésére és a korszerű gazdálkodás módszereinek elterjesztésére is több intézkedés történt. A vármegye intézményesen elrendelte a mezőgazdasági kiadványok sokszorosítását és a nép közötti terjesztését. (Pl. a selyemtenyésztésről, a lótenyésztésről szóló kiadványok.) Jelentős gyűjtések indultak a megyében a Nemzeti Teátrum megsegítésére, a Nemzeti Múzeum kincseinek gyarapítására, a Magyar Tudós Társaság pártolására.