Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A REFORMKOR - Tolna megye a hazáért és a haladásért
1841-ben Széchenyi hatására S2ek£2árdon Kaszinót hoztak létre, mely tanításaihoz híven eszmeérlelő és közkérdéseket megvitató testület volt. Számos újságra fizettek elő: „Hírlap", „Világ", „Regélő", „ Athenaeum", „Hírnök", „Jelenkor" stb. Az országgyűlés híreit, a magyar társadalmi és gazdasági élet szükséges reformjait kötetlen módon itt vitatták meg. A Kaszinó falai között született meg a Tolnai Védegylet gondolata is. Korszakunkban jelentős építkezések folytak a megyében. Sok nemesi kastély ebben az időszakban épült. (Lengyel, Medina, Tengelic, Iregszemcse). Szekszárdon ekkor épült Pollack Mihály tervei alapján a legszebb vidéki klaszszicista stílusú megyeháza, a birtokosok közadakozásából. Perczel Mór visszaemlékezésében ezt az időszakot „Tolna vármegye aranykorának" nevezte, és a következőket írta: „Hol volt akkor még Kossuth, Deák, de sőt még Széchenyi is, amikor Tolnában már ki volt tűzve az újjáalakítás, a felszabadítás s javítás zászlója, és hatalmasan megkezdve ama működés, amelynek koronája lön 1848!" A Tolna megyei nemesség ébredése szintén II. József németesítő, a rendi önkormányzatot sértő intézkedéseinek hatására történt. A császár halála után az 1790. március 29-i közgyűlésen lemondatták Kapuváry József alispánt, akit II. József nevezett ki. Az összehívandó országgyűlésre a vármegye közgyűlése a következő utasítást adta követeinek, Bezerédj Ignácnak és Jeszenszky Sándornak: azon legyenek, hogy a király az alkotmány helyreállításáról és annak szilárd betartásáról új hitlevelet adjon a nemzetnek. II. József minden rendeletét és adományozását az országgyűlés cikkelyszerűen nyilvánítsa semmisnek. Utasították továbbá a követeket, hogy ne járuljanak hozzá semmi olyan, a hitlevélbe való határozat felvételéhez, ami a nemzet szabadságával bármiképpen is ellenkezik. A napóleoni háborúk során a megye nemességét négyszer szólította hadba a király: 1797-ben, 1800-ban, 1805-ben és 1809-ben. Tényleges bevetésre csak 1809-ben került sor. Ekkor Tolna megyének 176 lovas és 190 fős gyalogos csapatot kellett kiállítani. A felkelésre köteles nemesek igyekeztek magukat kihúzni a személyes részvételből, és nagy többségük maga helyett mást állított ki. 1809-ben a győri csatában a tolna megyei gyalogos felkelők Meskó tábornok dandárához tartoztak, akik a győri sánctábort őrizték. Az ütközet során a helyükön maradtak, és az ellenséges gyűrűből sikerült kivágniuk magukat. Igen súlyosan érintette a pénzdevalválás Tolna megyét is. 1811. február 20-án adta ki a király a pátenst, amely szerint a forgalomban lévő papír- és rézpénz értékét l/5-re csökkentették. A megye 1811. május 6-án felírt a királynak, hogy a pénzügyek megtárgyalása az országgyűlés feladata, és a rendeletet addig nem léptetik életbe, míg ezt az országgyűlés jóvá nem hagyta. Az udvar a kibocsátandó váltócédulák fedezésének jó részét Magyarországra akarta áthárítani. Tolna megye az országgyűlésen is végig kitartott ennek elutasítása mellett. I. Ferenc 1812-ben feloszlatta az országgyűlést, és a továbbiakban rendeletekkel akarta az adót és az újoncok számát növelni. Tolna vármegye több alkalommal felírt a királynak, hogy tartsa tiszteletben a magyar törvényeket, és hívja össze az országgyűlést. A vármegye az 1825-ös országgyűlésre készített követi utasításában összefoglalta azokat a sérelmeket, amelyek a nemzetet érték. Ennek elkerülésére több javaslatot tettek: a király 3 évenként hívjon össze országgyűlést, tartózkodjon többet az országban, és tartsa tiszteletben a megyék önkormányzatát. Követelték az adózás törvényes rendezését, az adózó nép gazdasági erejének
