Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

vastatik, mert gyakran 30 fej között ha 10 vagyon jó — egy vétettetik ki dézsmára", a többi a paraszté marad. Sőt: ,,csipkéskáposztábul, retekbül, karó — s fejérrépábul még dézsma sem vétetett ki s még sem tetszik az eőcsényi jobbágyoknak?" 6. Egyik jobbágy bogyiszlói malomba akarta vinni a búzáját, de „szorgos lévén az innend lévő malom" az uradalmi erdőkerülő elvágatta „vasas kerekeinek küllőit". Felelet: ezt a rendelkezést az őcsényiek kérésére adta ki az uradalom.

3 7. Egy másik jobbágyot egy fa engedély nélküli kivágásáért 9 napig áristomban tartottak, sőt a hajdúk még 1 máriást is „vettenek raita" áristompénzként. Felelet: az ügyben még az úriszék is ítélni fog, de nem egy fa kivágása, hanem engedély nélküli irtásért és „szálláscsinálásért"'

1 fogja a paraszt „érdemes büntetését venni." A panaszost egyébként maguk az őcsényiek „adták föl, minemű rosz erkölcsű ember és erdőtolvaj légyen; tudgya ezt jól a falu nótáriusa." 8. öt parasztot (akik Kajmádról hoztak kukoricát) behajtottak Szekszárdra és mindegyikre 12-t verettek rá, mert azt a Sárvíz-hidat használták, amelynek megépítéséhez Öcsény semmi munkát nem adott. Felelet: az iccsei híd megépítéséhez hívták az őcsényieket (azon át könnyebben megközelíthetik Kajmádon bérelt szántóföldjeiket), de ők „azt izenték: azon hídra semmi szükségek, eők megelégszenek a vámhíddal." Ezért eltitották őket az iccsei híd használatától és ez a tilalom (valamint a megszegésért járó büntetés) továbbra is hatályban fog maradni."' 9. Fülöp István őcsényi paraszt Bor-révben látta, hogy a mözsi csősz el akarja süllyeszteni a Bogyiszlóra őröltetni igyekvő parasztok ladikját és a búzát a zsákokból a vízbe akarja szórni. Ekkor „eő elé állt és kérte, ne cselekedgye." Ezért áristomba vetették és „bizonyságai meg nem hallgattatván" 24 botot kapott, sőt még 30 krajcár vas-pénzt is fizettettek vele. Felelet: az őcsényiek kérésére lett megtiltva a bogyiszlai malmok felkeresése. De Fülöp István mást cselekedett: „meghurczolta a hajdút s jól meg is ütögette", sőt azzal fenyegette, „hogy ha nem elég, a' Dunába meg is usztattya, melly cselekedetért nem 24, de kétszer 24 páltzát érdemelt volna". A 30 kr. pedig nem vas-váltságként, „hanem az hajdú nyakában megszaggatott ümögért és laibliért fizettetett."

0 FORRÁS: TmL. Közgy. Iratok 6:398. MEGJEGYZÉS : Borrév (portorium vini) ma Bőré néven dűlő-elnevezés Szekszárd határában, a XVIII. sz. végén azonban a dunai kikötőhelyet jelentette, ahoi a szekszárdi bort dereglyére rakták és a felső-dunai lerakatokba (értékesítési helyekre) útnak indították. JEGYZETEK: 1. Ilyen pontja valóban nincs Öcsény urbáriumának, általánosan fogalmazva azonban előírja az urbárium, hogy saját szükségletekre az addigi feltételekkel — az uradalom továbbra is fáizási jogot biztosít a falunak. Ezt a kötelezettséget igyekszik az inspektor saját nagylelkűségének feltüntetni. 2. A jobbágy-panaszok veszélyességére kitűnő példa : elismeri hallgatólagosan az uradalom a gyakorlat jogtalanságát, de a parasztok számára sokkal súlyosabb következményekkel járó retorziót helyezett kilátásba. Ilyenkor a község kénytelen volt mentőakciókat indítani, „kiengesztelni" a földesúri tisztet, hogy legalább néhány évvel el tudja halasztani a kedvezőtlen fordulatot. 3. Valóban: saját molnáraik érdekeinek biztosítására maguk az őcsényiek kérték az idegen malomban történő őrlés tilalmát. 4. A szállás ebben az esetben olyan emberi és állati nyári tartózkodási hely, amely mind az állatállomány, mind gondozóik részére pihenési és etetési-itatási lehetőséget nyújt és némi védelmet jelent az időjárás viszontagságai ellen is. 5. A paraszti harci taktika egyik megnyilvánulása: lehetőleg nem venni részt a hídépítés nehéz (sok igás és gyalog napszámot felemésztő) munkájában, de élvezni annak előnyeit — főleg később, amikor az építés körülményei már feledésbe merülnek. 6. Ez a forrás-részlet kitűnő tanúsága a harcban álló felek kétnyelvűségének: a paraszt kérte a csőszt (szelíden), az inspektor szerint viszont meghurcolta, ütögette, sőt vízbefojtással fenyegette a hajdút. Ez peres felek esetében megszokott jelenség, a feudalizmus viszonyai közt azonban