Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A REFORMKOR
1726. január 7. A MEGYEI HUSZÁROK ÉS HAJDÚK BEOSZTÁSA Generális kongregáció : Pincehely Elhatároztatott, hogy az alispán úr mellett négy, a három szolgabíró mellett e gy-egy (összesen három), a helyettes alispán úr mellett pedig egy huszár legyen; a hajdúk közül pedig négy az alispán úr mellett, ismét négy ( a várnaggyal együtt öt) viszont a börtönnél teljesítsen szolgálatot. Járandóságuk január 1-től jár. FORRÁS: TmL. közgyűlési jegyzőkönyvek 1726—1729, 6. old. III/64 1726. január 8. A BÉRESEK, ÉVES CSELÉDEK BÉRÉNEK MEGHATÁROZÁSA Generális kongregáció : Pincehely Először: a mely majorgazda külső és belső gazdaságnak helyesen gondját viseli és maga is egyaránt dolgozik a többi szolgarend között és azokat az gazdaság körül szorgalmatosan vezeti és oktatja, de még azokon kívül is minden szükséges szerszámot, úgy mint kereket, ekét, taligát, jármot tud csinálni — leszen készpénz fizetése a gazda kenyerin 30 forint. Ha pedig a maga kenyerin fog lenni, évenkint fog járni neki kenyerére 18 pozsonyi mérő búza, 30 funt só, egy esztendős südő, vagy mázsa hús, félmérő borsó, annyi lencse és annyi kása. Másodszor: egy öreg faragó béresnek, aki mindenféle aprólékos szekér és eke körül való faragást tud, a gazda kenyerén leszen fizetése 20 forint. Bocskornak pedig fél cserzett-bőr. Maga kenyerén pedig lészen (még) 15 pozsonyi mérő búza, 80 funt hús és 20 funt só. Harmadszor : a közönséges béresnek, aki eke körül igazítást tud, s az ökrökkel kinn hál, lészen fizetése 16 forint és bocskornak fél cserzett-bőr. Negyedszer : egy ostoros gyermeknek a gazda kenyerén fizetése 8 forint és bocskor. ötödször: egy öreg értelmes kocsisnak 6 ló mellett a gazda kenyerén lészen fizetése 20 forint és a gazda tetszése szerint ruhája vagy libériája. Hasonlóképpen a főlaitárnak fizetése 10 forint és libériája. Hatodszor : 4 ló mellett szolgáló kocsisnak, aki a kocsisságot jól érti és szorgalmatos a maga kötelességében, a 4 ló mellett lészen fizetése 25 forint. Hetedszer: ugyanígy 4 ló mellett való kocsisnak, aki fuvarban jár és egyéb munkát is végben viszen, lészen fizetése évenkint 24 forint. Nyolcadszor: ugyanígy 3 ló mellett való kocsisnak, aki fuvarban jár és egyéb munkát is végben viszen, 16 forint. 17 Évszázadokon át 257