Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A REFORMKOR

Kilencedszer: egy lovásznak, aki a paripákhoz jól érti magát és a vad cső­dört is megtanítja, 18 forint. Tizedszer: egy értelmes gondviselő majoménak, aki az marha körül úgy az baromfi körül is szorgalmasan tud, évenkint lészen fizetése 15 forint és 12 po­zsonyi mérő búza, 20 funt só és 20 funt hús. Tizenegyedszer : egy szakácsnénak, aki az kenyérsütéshez is jól érti magát, 12 forint. Tizenkettedszer: egy közönséges kenyérsütő, főző és mosó szolgálónak 10 forint. Tizenharmadszor : egy alábbvaló szolgálónak 7 forint. Azonban kasszáltatik minden rendbéli szolgának szántása és marhatartása, ha pedig valamelyik szolgának marhája volna és kévánna tartani — a gazdá­jával megalkudván, fizetésének defalcatiojában végben viheti. És ha az szol­gának vetésre vagy ruhára volna szüksége és úgy kívánna alkudni gazdájával, megengedtetik; de úgy, hogy a felül megállapított fizetést ne haladja meg. Ezek 12 forintok büntetésének terhe alatt szentül megtartassanak. Ugyanez szolga­rend fogadását is, új esztendő napit ki megsértené, ugyan 12 forintban büntettes­sék. FORRÁS: TmL. közgyűlési jegyzőkönyvek 1726—1729. 8—12. old. III/65 1726. január 15. AZ ENGEDETLEN SZOLGÁK MEGBÜNTETÉSE Partikuláris kongregáció : (Nagy) Dorog Azokat a szolgákat, akik nem akarnak a limitáció szerint szolgálni, be kell fogni és börtönbe kell vetni őket. FORRÁS: TmL. közgyűlési jegyzőkönyvek 1726—1729, 14. old. III/66 1726. február 5. AZ ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS MEGYEI SZABÁLYOK Generális kongregáció: Szekszárd Elhatároztatott, hgy azt kell jobbágynak tekinteni, akinek legalább két ökre vagy ugyanennyi tehene, illetve két lova van; aki személye alapján is viseli a porcionális terhet és vagyoni helyzetét figyelembe véve erre képes is. Akinek csak bora van, de az annyi, hogy a fentebb előírt vagyoni képességeket megha­ladja, vagy azzal egyenlő értékű — azt jobbágynak kell tekinteni. Elhatározta­tott hasonlóképpen az is, hogy — bárhol lakjon is az illető — csak olyan bar­mok és jószágok után kell az adót fizetnie, amelyek lakóhelyének megyéjében vannak; azok után azonban nem, amelyeket mások területén avagy a béreli pusztákon bír.

Next

/
Oldalképek
Tartalom