Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)

A TÖRÖKKOR - AZ ÜJ HONFOGLALÁS ÉVSZÁZADA

tizedek mennyiségét és megváltási értékét, valamint az illetékek összegét tüntették fel, ezekből a részletes összeírásokból (tahrir defteri) a tímár deftereket készítették, ahol először a szultáni hass-birtok helyének és jövedelme értékének, majd a tímár-birtokosok egymás utáni felsorolásában a kapott helység neve és bevételi összege került lejegyzésre. A budai kincstár így minden egyes falu lakosairól, adó- és vám jövedelméről és török birtokosairól pontos áttekintést kaphatott. Az egyes falvak bírói és esküdtjei bevallásából így elkészített összeírásokat Budán összesítették egy részletes és egy összesített jegyzéken és két példányban lemásolták, amelyből egy példányt az isztambuli birodalmi központi kincstárba terjesztettek fel. Minden szandzsák élén a szandzsákbég állott, mellette helyettese (kethüda v. kiája) és írnokai (kjatib), a területi igazgatás irodáját képviselték. A saját bégi javadalom birtokai élén a tiszttartója (voyvoda) állott, aki egyben a saját jövedelméből ötezer akcsénkint egy lovast kiállított lovasainak (dzsebeli) parancsnoka is volt. Az egyes szandzsákok több kerületre (nahie) oszlottak fel, melyek központja rendszerint egy-egy helyőrséggel rendelkező városban volt. A szandzsákok területén jövedelembirtokot élvező szpáhik parancsnoka a szandzsákbég mellett élő alajbég volt, amíg a náhiék központjában élő kisebb tisztek (sürüdzsübasi) egy-egy csapat tímárbirtokos szpáhi vezetői voltak. A budai pasának közvetlen engedelmességgel tartozó szandzsákbégek feladata a legalsó igazgatási szervekkel, a városok török kormányzóival és a magyar bírókkal a budai pasa parancsainak végrehajtása, valamint ezen legalsó fórumoknak a felfelé való képviselte volt. A szultáni tanácsból (divani hümayun) közvetlenül Budára érkező parancsnok egy másik példányát mindig a területileg illetékes kádi is megkapta, aki a pasát, illetve a szandzsákbégeket a parancs végrehajtását illetően ellenőrizte, s erről Isztanbulba jelentett. A kettős ellenőrzés és a feljebbvalótól való függés a szandzsákbégek hatáskörét is nagyon leszűkítette. A török közigazgatás így egy, ebben a korban rendkívül nagy írásbeliséggel rendelkező szervezet volt, amely azonban a kiépített szervezetének rendkívül nehezen működő bürokratikus gépezetében nagyon sokszor akadozott, főleg a végrehajtás állandó késlekedése miatt. Tolna vármegye 1564. évi utolsó említése után már később nem szerepelt. Működésének újjászervezését 1687-ben Radonay Mátyás pécsi püspök főispáni kinevezése jelentette. De főispáni beiktatása Tolnán csak 1693. január 25-én történt meg, s ekkor a megyei élet kezdetén Daróczy István volt az első ismert alispán, a későbbieket nem ismerjük. 1696. februárjában Brodarich András lett alispán, aki a főispán püspök embere volt. Az autonom tisztviselőknek elsősorban az alispánnak a választása a megyei önkormányzat egyik alappillére volt, s az 1548:70 tc. is megerősítette. Tolna megye nemessége Brodarich alispán ellen összefogott, s 1696. november 12-én Ujpalánkán ellenzéki tisztújító közgyűlést hívott össze, s ott Dallos Andrást választotta alispánná. A két tábor között 1696. és 1697-ben a torzsalkodás tovább folyt, végül 1697/99. között Dallos András véglegesen alispánná lett. A megyei tisztikar 1700. körül már alispánnal, két főbíróval, a három járásnak (földvári, simontornyai és dombóvári) megfelelően három szolgabíróval, s alszolgabíróval, jegyzővel, négy esküdttel, hadbiztossal, ügyésszel és a bécsi képviselővel működött. A megyei közgyűlés az igazgatás legtöbb szerve volt, ügyeiben a nádorral és a Magyar Kamarával levelezett. Közvetlenül a nemesi megye újjáalakulását megelőzően, a török megszállók ki verése előkészítése idején, a bécsi udvar 1684-ben már úgy foglalt állást, hogy a Komáromtól lefelé, egészen Belgrádig terjedő területet az újszerze-