Évszázadokon át - Tolna megye történetének olvasókönyve I. (Szekszárd, 1978)
A TÖRÖKKOR - AZ ÜJ HONFOGLALÁS ÉVSZÁZADA
kok az iskolázott ember fogalmát jelentették, s falusi vagy mezővárosi jegyzőként vagy esetlegesen kereskedőként szerepeltek. Az egész hódolt terület egyik legjelentősebb iskolája Tolna városában működött, amely 5—6 ezer fős magyar lakosságával Debrecen után a legnépesebb hódoltsági magyar település volt. A tolnai iskolában grammatikai és a hét szabad művészetbeli, tehát általános és középiskolai képzés folyt. Az iskolában könyvtár és alkalmankénti szín játszókör is működött. Az iskolát először az evangélikusok, később, 1577. körül már a reformátusok tartották fenn. A dunai átkelőhelyeken kiépült mezővárosokban jelentős számú magyar kereskedő, egykori nevükön árucikkeik szerinti megjelölésben tőzsérek, a marhakereskedők, és kalmárok, a szövet- vagy borkereskedők éltek. Az Erdély és az Alföld felől nyugatra tartó kereskedelmi áruforgalom egy része itt bonyolódott le, amelyben mezővárosaink kereskedői is részt vettek. A tolnai török pénzügyi hivatal (mukataa) itt bemutatott vámnaplója 1553. március 14. és 22..között kilenc nap alatt 147 vámolásból 391 hordó bor, 8 kis hordó bor, 426 szarvasmarha, 7 vég muszlin szövet, 3 arany értékű kikészített bőrárú, 15 és fél arany értékű dió, 572 db sókocka, 4 arany értékű só, 5 kis hordó só, 5 arany értékű cserépedény, 40 arany értékű sózott hal, 4 arany értékű kikészített juhbőr, 3 arany értékű vaj és sajt, 50 db marhabőr és 25 arany értékű muszlin szövet és kenderfonal átvitelét jegyezte fel. A kereskedelem szinte kizárólag bor-, marha- és sókereskedelemre szorult, az egyéb, főleg bőr, cserép, szövet vagy más élelmiszercikkek mennyisége minimális volt. Ugyanez az áruválaszték cserélhetett gazdát a tolnai, paksi vagy bátai stb. éves országos vásárokon, vagy a heti piacokon is. A török kincstár itt is vásári illetéket, illetve helypénzt és mértékhitelesítési illetéket szedett. Az átmenő nagykereskedelmi forgalomba Tolna megyéből csak a bor került, mert a szarvasmarhát az Alföldről, a sót Erdélyből hozták, ahogy a helyi kereskedelemről és vámolásról az itt először bemutatott török törvénykönyv (kanunname) utalásaiban beszámol. A falvakban valószínűleg általános volt a házak előfalánál való árusítás, mert a török törvénykönyv ezek megadóztatásáról is beszámol. A török uralom végéig, különösen a XVII. század elejétő egyre inkább nőtt az általános elszegényedés. A török kiverése után az első összeírások, különösen az 1969. évi megyei összeírás egész Tolna megyében 1000 magyar hold gabonatermelésre és 250—300 magyar hold megművelt szőlőterületre enged következtetni. Az állattartásra is hasonló minimális számot mutató adatokat nyújt, de a méhészet és halászat viszonylagosan, különösen a Duna meletti árterületeken nagyarányú maradt. A KÖZIGAZGATÁS Közvetlen a török uralom előtt a megye igazgatását a nemesi vármegye szervezete látta el. De a megye falvainak több mint egyharmadát magába foglaló világi és egyházi nagybirtokok uradalmainak szervezete is, főleg az igazságszolgáltatás területén, mint úriszékek, a vármegyéhez kapcsolódva jelentős igazgatási szerepet láttak el. A nemesi vármegye az 1530-as években Török Bálint és más nagybirtokosok nagyhatalmaskodásai, s a két király ellentétes intézkedései következtében már csak korlátozva működhetett. A török hódítás Tolna megyei területi kitérjeszkedése idején, 1541—1544. között, a főispáni címet utoljára Werbőczy Imre viselte. Ez a vármegyeszervezet, a megyei nemességgel együtt a
