Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD AZ APÁTSÁG ALAPÍTÁSÁTÓL A TÖRÖK KIVERÉSÉIG (1061-1686) ... - A mezővárosi fejlődés útján

tonai szempontok követelték meg, hogy Magyarország déli megyéi közül Pozsegát, Szeremet, Verőcét, Valkót, Bodrogot, Baranyát és Tolnát külön katonai parancsnok felügyeletére bízták, mégpedig nem a szomszédos sziavon bánra, hanem a macsói bánra. A mai Belgrádtól délnyugatra Macsó várában volt a székhelye és a környéket a hozzácsatolt megyékkel együtt a bán kormányozta. A felsorolt megyékben Károly Róbert király uralkodásának második évtizedétől kezdve a macsói bán tartotta a nyolcados (octavalis) törvényszékeket és a vármegyei közgyűléseken (generalis congregatio) elnökölt. A bán az általa kormányzott területen a királyi hatalmat képviselte, bírói hatásköre kiterjedt mindenkire és így járt el 1401. jan. l-jén, Szekszárdon keltezett oklevele szerint, az akkor ott megtartott törvényszéken is.

66 Tolna vármegye Kölesden tartott közgyűlésén tárgyalták Nasisi János mester, a király fősáfárja előtt, Jánosi János fia, Lukács vádját Bátmonostori László ellen, 1409. szep. 3-án, s abban állapodtak meg, hogy a panaszos ügyet: „...octo probi et nobiles viri in villa Saxardiensi coram testimonio conventus loci eiusdem", „azaz nyolc próbált és nemes férfi Szekszárd faluban az ottani hely konventjének bizonysága előtt...", intézi el.

67 A XV. század legelején is két hiteles oklevél, tehát Szekszárdot „villa", azaz faluként említi. Az 1270-es évek után figyelhető meg okleveleinkben, Ladányi Erzsébet kutatásai szerint, ha azok valamilyen városi ügyet tartalmaznak, hogy a megszólítás nem általános és formális, hanem megkülönbözteti: a szabad falut (libera villa), a város (civitas) és a falu (villa) fogalmakat. Az oklevelekben használatos városi terminológia az 1420-as évekre már háromra nőtt: a szabad falu (libera villa), a város (civitas) és a megjelenő új fogalom a mezőváros (oppidum). Ezek közül számunkra ez az új mezővárosi jogállás a legfontosabb, amely a faluközösségekből a bíró és tanács megválasztásával és a földesúri adók egyösszegű befizetésével vált ki. így megmenekültek az uradalmi tisztek beavatkozásától, de nem váltak teljsen szabaddá, mert a mezővárosi polgárjogilag még a földesura jobbágya maradt.

68 Az uradalom felé a jobbágyokat viszont már választott tanácsuk és bírójuk mintegy testületileg képviselte. Szekszárd környékén 1419-ben a Szent János Rend keresztes lovagjainak vránai perjele, Nagymihályi Albert, a Faddon élő jobbágyait mezővárosi kiváltságban részesítette. A Faddon 1419 júliusában kelt oklevélben először szerepel Szekszárd környékén a mezőváros, az „oppidum" szó, valamint a faddi lakosok kétféle jogállapot szerinti említése: polgárok (cives) és jobbágyok (jobbagiones). Az új mezővárosi adóztatásban minden jobbágy telke (sessio) után évi két részletben, Szent István és Szent Mihály napján 100 új dénárt kellett fizetni, továbbá évente háromszor ajándékot (munera) - Húsvétra, Szent Márton-napra és Karácsonyra -, kellett a földesúrnak nyújtani. Az ajándék általában évi 200 dénár értékű szalonnát, egy csirkét, két kalácsot, hat tojást, vagy halat, esetleg sertést jelentett. Ezért a faddiak ezután tanácsot választhattak bíróval és maguk fölött szabadon ítélkezhettek, kivéve a rablás, a gyújtogatás és a vérfertőzés eseteit. A faddiak közül az adót fizetni képesek nevezték ezután magukat polgárként és a szegényebbek maradtak adót nem fizető jobbágyok. Szekszárd mai területén, az akkori Szekszárd falun kívül még kilenc falu létezett: Szentmiklós, Nyámád, Sági, Csatár, Ebes, Malonta, Batt, Hidas és Győrke. Ezekben a falvakban a faddi adózáshoz hasonló fajtájú, de mennyiségben különböző adókat fizettek a szekszárdi apátnak. Az apátsági uradalom részére az adókat az uradalmi tisztek szedték be és ugyancsak ezek a tisztek rendelték ki a jobbágyokat egyenként vagy csoportosan az uradalomnak végzendő kézi- és igásszolgáltatásra.

69 A mezővárosok viszont ez utóbbi szolgálatot pénzen megválthatták. A mezővárosi kiváltság terjedésével egy időben a környező földbirtokosok, a vránai perjel és a székesfehérvári keresztes konvent tagjai és emberei, Fadd és Tolna között, ádáz és véget nem érő marakodást folytattak. Az egymás elleni fegyveres foglalások, rablások és jobbágyok elhajtásának tarka változatossága jellemző a paraszti munkaerőért, a földért és a halászó helyekért való harcban, mindig azért, ami a másiké volt. Albert király halála után, 1440 júniusától, Erzsébet özvegy királynő és az új király, Ulászló hívei között polgárháború