Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD AZ APÁTSÁG ALAPÍTÁSÁTÓL A TÖRÖK KIVERÉSÉIG (1061-1686) ... - A Bartina-hegy alatti település kialakulása

Dr. Vass Elöd Szekszárd az apátság alapításától a török kiveréséig A BARTINA-HEGY ALATTI TELEPÜLÉS KIALAKULÁSA Szekszárd mai területe a középkorban a Sárköznek nevezett vidék nyugati szélén feküdt. A Duna völgye, Dunaföldvár és Solt átkelőhelytől délre, mind a két partjával tálszerűen kiszélesedik. A legnagyobb szélességet Szekszárd és Kecel között, mintegy 40 km távolságban éri el. Ezután Baja és Szekcső között ismét összeszűkül. A Duna ebben a völgyben több ágban folyt, és különböző kanyargós ágainak folyását állandóan változtatta: keleten a legjellemzőbb vízfolyás a Vajas, nyugaton pedig a Sárvíz volt. A Sárvíz barnás vize közvetlenül a középkori Szekszárd keleti szélén folyt, és szintén több ágra szakadt a Duna felé eső területen. A Duna, a Vajas és a Sárvíz ágai több szigetszerű szárazulatot, mintegy kiemelkedő dombot fogtak közre. Az egész völgy a sokféle vízfolyásokkal és a közülük kiemelkedő szárazulatokkal, a göröndökökkel, tulajdonképpen egy egységes árterületet alkotott, amelyet két ártéri szintre oszthatunk fel. Az alacsony ártéri szintre, amelyet a mintegy 5-6 m magasan, és a magas ártéri szintre, amelyet a 8-9 m magasan tetőző árvíz önthetett el. Az emberi megtelepedésre a magasabb ártéri szint hordalékdombjai bizonyultak alkalmasaknak, mivel ezeket a helyeket nem minden esztendőben, legfeljebb csak évtizedenként fenyegette veszély. A középkori Sárköz fogalmán tulajdonképpen a fent leírt tálszerűen kiszélesedő Dunavölgy erdős és mocsaras tájainak egységét értjük, amelyet nyugaton a hirtelen előtornyosuló dombvidék, keleten az alföldi löszfennsík kiemelkedő magaslata határol. A közvetlenül a partszegélyen létrejött településeket, mint Szekszárdot is, mindig e két táj összekapcsolódása által nyújtott gazdasági lehetőségek éltették.

1 Más vélemények szerint ez a Duna jobbparti hatalmas vízjárta, s nehezen megközelíthető mocsárvidék csak Tolna alatt kezdődött. A Duna a száraz dombvidék déli szegélyét Tolnától délre 32 km távolságra, Bátánál érte el. Északon a száraz dombvidék szegélye Tolnánál hatolt a Duna főfolyásához a legközelebbre, s ezért itt alakult ki a legalkalmasabb átkelőhely is. Az árterület az egykori leírásokban is: „...rét, bokros sűrűség, nádas, legelő és erdő volt..."

2 Szekszárd mai belvárosi területét, a Rákóczi u.-Beloianisz u.-Arany János u. vonaláig a Sárköz fent leírt mocsaras árterülete alkotta. A Kölcsey ltp., a Tambov ltp. és a Hunyadi út két oldala már ezen az árterületen feküdt. A Sárvíz folyó egyik ága, a mai Felszabadulás tér, a másik ága pedig a Vágóhíd és a Tartsay ltp. vonalában folyt. Tehát medre mintegy feldarabolta Szekszárd mai területét. A régi Sárvíz folyóba a város területéről a dombvonulatról több patak ömlött. A legjelentősebbek, a Séd-patak és a Csatári-patak, melyek a Bödő-hegy északi és déli oldalából erednek. A Duna legközelebbi ága a mai Szekszárd és Bogyiszló közötti légvonal közepén, a vasútállomástól keletre, mintegy 3 km távolságban folyt. Ez összekötettésben állhatott a múlt századi térképeken még Bátya folyóként említett vízfolyással, amely az akkor Taplós szigetnek nevezett Holt-Duna ágaival érintkezett, az 1854-ben épített Sárvíz, majd Sió-csatorna torkolatánál.

3 Tehát ezen a mintegy 3 km szélességű területen folyt Szekszárd mellett el a régi Sárvíz folyó, még a múlt századi térképeken is azonosítható itt a Sárvíz folyó három ága. A Sárvíz medrei helyenként tavakat alkottak, s így egészen Bátáig haladtak le. A középkorban ez a földrajzi környezet a mai állapotoktól vadabb vízivilágot sejtet, amelyet az emberi művelés csak a múlt században kezdett átalakítani.