Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A társadalomszerkezet és társadalmi átrétegződés

követelve. Az országos kapcsolatot a Typographia, a szakegylet újságának küldötte biztosította, aki március 9-én érkezett Szekszárdra. Ez bizonyítja, hogy nem „vadsztrájkról" van szó. A megmozdulás ekkor is eredményesen végződött. A felszabadult tanoncok heti fizetését 16 koronáról 18-ra emelték. A szedők lényegesen többet, 8-10 korona emelést csikartak ki, és az este 6 óra utáni munkáknál túlóradíjat.

212 Ez az jelentette, hogy a kezdő segédek is megközelítették a hivatalnoki fizetéseket: 48 heti bérrel számolva 768 korona évi bér helyett 864 koronát kaptak. Megjegyzendő, hogy a megállapodást még külön harccal kellett betartatni a munkaadókkal, amire a szakszervezet december l-ig adott határidőt. A szakegylet elnöke ekkor Koreczky János szedő volt, Farda Vince alelnök, Rácz Pál pénztárnok, Bartunek Béla jegyző, Kohn Imre és Kovács Pál ellenőrök, Horváth György, Krautvig István, Kaufmann Mátyás, Müller Mátyás és Török Gábor a választmányi tagok. Koreczky tárgyalt a munkaadókkal.

213 A szakegylet mellett ekkor már a magyarországi szociáldemokrata párt is jelen volt tagjaival a városban, alapszerve ugyancsak Tolnán volt. A 90-es években létrehozott szakegyleti önképzőkörbe az egyleti és szaklapokon kívül,

214

1904-től az SZDP lapja a Népszava és folyóirata a Szocializmus is járt. 1906-tól Szekszárdon a nyomdászok is kiharcolták a május elsejei fizetett szabadnapot. Részt vettek 1910-ben az új árszabási tárgyalásokon is: Váry László és Gibitz Imre - a „főnök egylet", a Nyomdatulajdonosok Országos Szövetsége részéről Molnár Mórral szemben.

215 A JOGI, A VAGYONI EGYENLŐTLENSÉG ÉS AZ URALKODÓ RÉTEGEK A modern foglalkozásstatisztika a korábbi, 1891-ig alkalmazott besorolással szemben, amely a rendi hierarchiának megfelelően papsággal (és nemességgel), értelmiséggel és hivatalnokokkal (honoráciorokkal) kezdődött a kategóriák felsorolása, 1900-tól az őstermelés és a mezőgazdaság került előre, a „polgári és egyházi közszolgálat és úgynevezett szabadfoglalkozások" foglalkozási skála végére. A foglalkozásstatisztika egész rétegcsoportokat olvasztott össze a kereseti ágazatokban, különösen társadalmunk felső rétegei tűnnek el benne szinte nyomtalanul. A társadalmi hierarchia annál kifejezettebb a korszak szabadelvű jogrendszerében, ahol a társadalmi rétegek alá-fölérendeltségi helyzetükben jelentek meg - mindenekelőtt a választói jogok terén. A választói jog A választójognak két területe volt, az országgyűlési választás és a községi választás. A kétkamarás - alsó- és felsőházból álló - országgyűlés az 1885-ös reformja ellenére formájában megőrizte a rendi kiváltságok folytonosságát. A községi „parlament", a tanács, a politikaiakkal szemben, inkább a vagyoni jogegyenlőtlenséget testesítette meg. A községi képviselőknek csak a felét választották, a másik felét a legnagyobb egyenes állami adófizető polgárok, a virilisek adták. A választói jog az ország - és városunk - lakosságát két részre osztotta, a választásra jogosultakra és azokra, akik a képviselőválasztás meghatározott „kellékeivel" nem bírtak. Az országgyűlési választói jog, 1874-ben még a „kellékek" részletezése előtt kiveszi a nőket a választók közül.

216 Az 1886-ban hozott községi törvény itt is következetesebben képviseli a vagyoni megkülönböztetés elvét, „a legtöbb adót fizető nagykorú hajadon, özvegy vagy törvényesen elvált nő" a Jogi személyekhez" hasonlóan meghatalmazottaikkal képviseltetik magukat a virilisek testületében. Ettől kezdve ők, elsősorban a gazdag özvegyek, saját nevükön szerepelnek a virilisjegyzékeken. A férjes asszonyokat természetesen férjeik képviselték, akiknek adónagyságába beleszámít a feleségük és kiskorú gyermekeik vagyona is.

217 A népesség férfi felének választójogát a város közigazgatási besorolása is befolyásolta. Szekszárd - 1871-ig mezőváros, 1871-től nagyközség - 1905-ig a városok kiváltságait nem él-