Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A város külterületének változásai és a közlekedés

éveitől, az ármentesítéstől kezdve, a legelőterület minőségi és mennyiségi javulásával folyt párhuzamosan. A növekvő állatállomány, anélkül, hogy az állattenyésztési ágazat súlya lényegesen megváltozott volna a város gazdasági életében, bővítette a gazdák létalapját, amivel telepítésbe kezdhettek. Az úrbéri per lezárultával, a legelők elkülönítésével és a tagosításokkal a szőlő a legelők rovására terjeszkedett tovább. Elfoglalta a hegyi legelőket. A legelőterület más úton is megrövidült: a síkságon 1876-tól az alsó és felső páskum fölosztásával, a lenti tagosítással, ami után a ridegtartás is megszűnt. Ekkor köszöntött be az az idő, amiről Vendel István emlékezett meg hangulatosan, amikor „eltűntek Szekszárd utcáiról a kivonuló marhacsordák is, nem kellett többé a közgyűléseken nagy harcok között gulyást, csordást és csikóst választani, elhallgattak a kolompok és a falusi élet kedves emlékei a múlté lettek".

25 Az egy évtized múlva, a filoxéravész idején kiéleződő válság valószínűleg összefügg a város határát környező táj változásaival is. A szőlőtermelés kiegészítő ágazata, az állattartás nemcsak Szekszárd határában szorult háttérbe, hanem a környező sárközi falvakban is. Míg itt a szőlőtelepítés szorította ki a gulyákat, ott a lecsapolt legelők helyén fellendült szemtermelés. Ilyen értelemben lehet arról beszélni, hogy a gazdálkodás további specializálódása, monokultúrás irányvétel, felborította a gazdasági táj hagyományosan kialakult ökológiai egyensúlyát. Ennek az egyensúlynak azonban akkorra már minden pillére elavult. A szőlőtermelés is saját technikai és üzemszervezeti szintje mellett került válságba. Az új egyensúly a század fordulóján sem a termelési ágazatok arányának helyreállításával állt helyre, hanem a filoxéra után a megújult szőlőkultúra további terjeszkedésével. Ehhez a további specializálódáshoz azonban elengedhetetlenül szükséges volt a város egész gazdasági környezetének, a hitelügynek, a kereskedelemnek és a szállításnak a nagymértékű fejlődése. A KÖZLEKEDÉSI FELTÉTELEK A város mindenesetre meglehetősen álmosan indult a változások elé. Aligha lehetne szemléletesebb képet festeni róla, mint amit Boda Vilmos, Szekszárdnak az egész korszakon keresztül virrasztó mindenese festett 1873 kora tavaszán induló hetilapjának, a Tolnamegyei Közlönynek beköszöntő vezércikkében. Belvárosi sétája nyomán elbeszéli: „...mint lövöldözik fényes nappal az utcákon az ebeket hivatalos rendelet következtében. Elmegyünk a gemenczi útra, s szent áhítattal nézzük, hogy egy év leforgása alatt ismét egy négyszög vonal követ raktak le. Örvendezünk, hogy némely casinó olvasótermében az asztalon fekvő hírlapok oly kiszabott rendben hevernek, akár a felzúdult papírtenger hullámai... ajánljuk ezen olvasótermeket a legkényesebb ebéd utáni szundikálásra... figyelmeztetjük továbbá az olvasni akarókat, hogy ha olvasni kíván, akkor maradjon otthon, mert ha ide vetődik, kénytelen végig hallgatni az érdekes társalgást, hogy hány szekér almot hordatott ki a gazda szőlejébe, hogy az egyik collega úr nem tudott éjjel aludni, mert vacsorára krumpli-nudliból sokat evett, hogy holnap rossz idő lesz, mert tyúkszeme fáj, mire a másik replikázik, hogy de bizony szép lesz, mert barométere fölment (hová?). A gondviselés különös kegyéhez fohászkodunk majd, ha sétálni indulunk, hogy a házereszek ne kopogtassák folyvást unalmas cseppjeikkel a kalapokat; hogy ne kelljen szüntelen életveszély közt a járdán (már ahol van, s nem kell inkább lekerülni róla) menni, s kikitérni a széltében fekvő négylábú mészáros fogdmegeknek, hogy ne kelljen falhoz szorulnunk egy-egy vitéz huszár lótiprása elől. Gondolkodóba esünk, váljon mi öröme lehet egy-egy lónak, mely arra van kárhoztatva, hogy üres szekeret vontasson a Német utcán vagy a Séd melletti kettős úton, egyik közlekedési főútvonalon; - ott bukdácsol szegény pára az egymásra gyülemlett jégrétegek hegy-völgyein, dárdás gerincen, nyögve, szuszogva az ostor durrog, a kocsisszáj cifrábbnál cifrább elégiákat zengedez..."

26