Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - A város külterületének változásai és a közlekedés

A belvízvédelem és a malmok válsága Az ármentesítés a város életéből a szőlővész beköszöntése előtt eltávolított egy közvetlen fenyegető veszélyt. Az ármentesítő társulatok a következő évszázadban a védművek gondozásával és a gátak mögötti területek belvízvédelmével voltak elfoglalva, mint ahogyan azt az újjáalakult Szekszárd-báttai társaság neve is tükrözte 1899-től kezdve (Szekszárd-báttai Ármentesítő és Belvízszabályozási Társulat). A Szekszárd alatti sík területek belvizeinek levezetését gátolta, hogy a néhai Sár folyó medre és a Csörge-tó környéke továbbra is az uradalom tulajdonában maradt, a közvetlen a belterület mellett fekvő Fazekas térrel együtt. Ezeket már a szőlővész idején vette meg a város 1891-től kezdve.

13 A kitűnő mérnök, Tóth Károly sem tudta meggátolni már a Sió-torkolat eliszaposodását, s a vízimalmok reformkor óta tartó válságát. Az 1869-ben kérvényező vízimolnár a város Völgységi-patakon álló malmában nem állt egyedül a vízhiány okozta gondjával. Évtizedek óta folyt a molnárok versengése és pereskedése a vízszint után mind lejjebb helyezett „vízfejek" körül. A patakon feljebb őrlő molnárok a vízfej lejjebb helyezésével csökkentették az alattuk őrlők előtt a víz esését. A lejjebb állók helyzetét rontotta a „gyűjtögetve őrlés" is. A fentiek elrekesztették a folyó vizét, s a duzzasztott, „gyűjtögetett" vízzel őröltek. A c rosszul megépített gátakon el is szivárgott a víz egy része. A harmadára (14-18 hüvelyk vízmélységről 6 hüvelyknyire) csökkent vízmennyiség kihasználását gátolták az elavult szerkezetek. A vízi őrlés hanyatlását azonban a korszerűsítés sem tudta már feltartóztatni, mint az 1869-ben leégett városi malmot 1873-tól egyedül bérlő Cseri Szabó József vállalkozása sem. A válság a molnárok morális válságával is együttjárt, s rejtélyes malomtüzekben nyilatkozott meg. Cseri Szabó új malma is a tűz martalékává vált - szerencsétlenségére még a biztosítás megkötése előtt.

14 A bizonytalanná vált vízjárás mellett, jellegzetes módon nem a gőzmalmok vették át az őrlés javát, hanem szárazmalmok. Mehrwert Ignác 1872 körül tizenkettőt számolt meg a határban. Ugyanakkor állt már 3 szélmalom is. A vízimalmok kis részét őrölték a környék gabonájának. A hagyományos paraszti gazdálkodásnak sok más elemével együtt mégis egy jellegzetes ága sorvadt el a szárazra került vízimalmokkal. A molnárok gondja a 70-es évektől a szőlőhegyen bekövetkezett változásokkal is összefüggött már. A vízhiány oka többek közt „hogy a tagosítás által a pascuumok és erdők, szántóföldnek és szőllőnek lettek átváltoztatva és a záporok által lehozott sár a forrásokat elfojtotta..."

16 A SZÖLŐTELEPÍTÉSI KAMPÁNY ÉS KÖVETKEZMÉNYEI A város határának vízgazdálkodása, a művelt terület szerkezeti változása és a tulajdonviszonyok kezdettől fogva összefüggtek. A Sárvíz árterének rendezése 1848 előtt uradalmi területet érintett. Az uradalom területén élő mezőváros a polgári időszakhoz képest meglehetősen kötetlen formákban használta a határt, az uradalmi cselédséggel együtt. A használatot a szokásjog szabályozta. A vitákat a művelés változásai váltották ki. Ez két főbb területen figyelhető meg, a legelőknél és a szőlőbirtokoknál. Az úrbéres időszakban az uradalomnak érdeke fűződött a dézsmaszedés alá vonható szőlőterületek növeléséhez. Az 1848 előtti telepítések dézsmás szőlőkké lettek. Az 1848 után, a dézsmafizetés megszűnte után a telepítések már az uradalom területének jogtalan elfoglalásának számítottak, s az úrbérmegváltási perben külön kezelés alá estek. A „foglalások" a szőlőterület növekedésének folyamatosságát bizonyítják a történeti fordulatokon keresztül. A terjeszkedésnek ekkor még az uradalommal közösen használt legelők és tilalmazott erdők léte szabott határt. A közös érdek megvédte még az erdőket. Az úrbérmegváltási per azonban meglehetősen szerencsétlen formában zárult le 1874-ben - Szendrődy Kálmán