Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, VALAMINT AZ ÖNKÉNYURALOM ÉVEIBEN (1848-1867) - Az önkényuralom évei

tásokat - alacsony kulcs alapján - pénzre átváltani. A tűzifát (10 öl) továbbra is természetben kapták a tanítók.

455 Az elemi iskolát végzettek számára az oktatásügyi hatóságok vasárnapi iskolákat szerveztek. Ezek tananyaga lényegében az elemi iskolában tanultak ismétléséből állt. Az iskolaalapítások zöme 1853-1858. közé esett. A szekszárdi járásban valamennyi egyszerre, 1854. október- novemberben alakult. Az iskolába járás aránya itt kedvezőbben alakult, 1858-ban megközelítette a 100%-ot.

456 Az elemi iskolákat egyházuk papja ill. a község képviseletében a világi gondnok felügyelte. 1855-ben Rácz József háztulajdonos töltötte be ezt a tisztséget a katolikusoknál. Rácz magyarul, németül és latinul is tudott.

457 A hivatalos iskolák mellett a korban magániskolák is működtek. Szekszárdon 1856-ban még nem volt, de 1864-ben már két leánynevelő intézet is létezett.

458 Szuk Amália intézetébe értelmiségiek és hivatalnokok járatták leánygyermekeiket. Az iskolában az elemi tananyagon kívül francia nyelvre és zenére tanították őket.

459 Az 1836-ban alapított óvoda 1855-ig működött, ekkor azonban pénzhiány miatt tevékenységét szüneteltetni kellett. 1866-ban már ismét működött, vagyona a házon kívül 2000 Ft volt. Bevételeit a szülőktől szedett díjak is növelték. Az intézmény elnöki tisztségét br. Augusz Antal vállalta.

460 III. ÖSSZEGZÉS A mezőváros kulturális életére, művelődésügyére is rányomta bélyegét a városi társadalom tagozódása. A különféle kulturális és egyéb társadalmi egyletek, a főelemi, a magániskolák a kor kifejezésével élve a „műveltebb osztály" igényeit tükrözik, míg az osztatlan elemi iskolák, az iskolalátogatás alacsony aránya egy lényegében falusi társadalom kifejeződése. Az egymás mellett élő, de felekezeti, társadalmi alapon élesen elhatárolódó rétegek közötti válaszfalak lebontása megkezdődött ugyan a polgári forradalomnak az abszolutizmusban is megőrzött vívmányaival, de átütő erejűvé csak a gazdaság erőteljes tőkés fejlődése tehette volna. A feudális korból örökül kapott kisárutermelésen alapuló kézművesség és mezőgazdaság számára nem kínált azonos esélyeket a korszak. A gyáripar fejlődése a kézműipart gátolta további extenzív növekedésében, míg a vámhatárok eltörlésével, a tőkés fejlődéssel megnőtt piac tovább erősítette a szőlőtermelésnek a város életében betöltött szerepét. E tényező az 1850-60-as években még a város fejlődése motorjának bizonyult, de önmagában aligha lendíthette át a tőkés fejlődés kezdeti korszakának nehézségein. A dualizmus korszakába átlépve még nyitva maradt a kérdés, sikerül-e a városnak a növekedés új tényezőit fejlődése szolgálatába állítani.