Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN - Germánok és Attila népe

Technikai kivitelezése és formavilága a Fekete-tenger vidékére vezethető vissza, de a kiöntőcső „madárfejü", ragadozócsőrű megformálása „fejedelmi" igényre vall.

7 A sírban nyugvó halottról nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy alán fejedelemnő volt, hiszen ruházatának pompája, ékszereinek igényes ötvösmunkája meggyőző bizonyítékul szolgál a népi hovatartozásra és rangra egyaránt. Szekszárd-Palánkon néhány, római téglából összeállított sírt tártak fel az 1950-es években, egy avar temető kutatása közben. (A két leletcsoport között nincs kapcsolat!) A sírokban „római módon" eltemetett halottak nyugodtak. Ám a mellékletek másról adtak tanúbizonyságot. A férfiak sírjaiban egy-egy római bronzfibulát talált az ásató régész, s néhány pénzérmét. Ezek szerint a férfiak „római" módon tógát hordtak, melyet fibulával fogtak össze a vállukon. A női sírok esetében merőben más a kép. A vállukon viselt fibulák germán készítmények. Fülükben sokszögű, gombban végződő, ezüst fülbevalókat viseltek. Csuklójukon karpereceket, ujjaikon gyűrűket hordtak. Kezük ügyében kisméretű bőrtarsoly nyomai voltak megfigyelhetők, melyben orsógomb, néhány gyöngy és némelyikben sugaras hátú, kerek fémtükör is meglapult, mit magával vitt a túlvilági életbe.

8 Mindezek alapján, nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Tolna megye területén gótokkal vegyes alán töredékek nyomai mutathatók ki. E temetkezések korát igen nehéz lenne az V. század első évtizedeinél későbbre keltezni, de éppen ezért kínálkozik a megoldás: Alatheus és Saphrac népe nyugodott e sírokban. 380-tól 400 tájáig viszonylagos nyugalomról tudunk Pannoniában. A katonáskodásra berendezkedő gótok és alánok a termelésben nem vettek részt, s a megélhetést a birodalom biztosította, mint foederatusoknak járó javadalmat. Ha ez késett, vagy elmaradt, akkor fosztogattak. Ezt, ha nehezen is, de elviselte a romanizált lakosság, hiszen a nagyobb és súlyosabb barbár támadásoktól e „szövetségesek" védelmezték. 401-ben Pannónia északi részét érintve vonultak nyugatra a vandálok,

9 majd ugyanebben az évben Alarich vezetésével a nyugati gótok Dél-Pannonián.

10 Ők a Száva völgyén keresztül, egészen Ravennáig nyomultak Itáliába; Alarich vállalkozása nem járhatott sikerrel, mert már 402-ben Pannoniában találjuk népével együtt, de már nem foederatusként. E jogi formula elmaradása, a birodalom teljes „lebénulását", gyengeségét jelzi egyben. GERMÁNOK ÉS ATTILA NÉPE 405-ben egy nagytömegű barbár keverék népesség - Radagaisus vezetésével - Észak-Pannonián keresztül vonult nyugat felé. Ez a barbár támadás, melyet semmilyen katonai erő nem akadályozott meg, valójában meg sem zavarta, teljes pánikhangulatot idézett elő. Az akkor már kereszténnyé lett lakosság menekült a veszélyeztetett területekről. Miután 408ban Alarich és Athaulf vezetésével a gótok ismét elvonultak - de most már végleg - Itáliába, Pannoniát gyakorlatilag alig védte katonai erő.

11 A provinciák határain kívül és belül élő germán népek ilyen menekülésszerű nyugatra törését, csak Attila hunjainak az Al-Dunánál való megjelenésével magyarázhatjuk. E nomád nép 375-ben lépte át a Volgát, s alig egy emberöltő alatt hatalmas birodalmat hozott létre Bleda és Attila királyaik vezetésével.

12 A hun birodalom határai ahogy nyugat felé terjedtek, úgy váltak vagy szövetségessé az útjába került népek, vagy menekülésre kényszerültek. Pannoniát valójában már 425 tájékán a hun birodalomhoz csatolták, bár ennek jogi megfogalmazása csak 433-ban következett be, amikor is Róma hivatalosan átengedte e területeket Attilának.

13 Aránylag jól ismerjük a bizánci forrásokból Attila nagykirály életét, háborúit, győzelmeit és kudarcait, még haláláról és temetéséről, annak pompájáról is „riport" pontosságú leírásaink vannak.

14 Ám a hun birodalom korai történetéről, Attila „egyszemélyi" uralkodásáról, a birodalom valóságos kormányzásáról, vagy életéről, csupán sejtéseink vannak ma még.