Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)
SZEKSZÁRD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN - Germánok és Attila népe
Az tény, hogy a szerződések szerint is 433-tól 455-ig az egész Kárpát-medence a hunok uralma alá tartozott. Hun régészeti anyaggal azonban alig találkozunk. Úgy véltük korábban, hogy Attila uralmát a fontosabb városokban, folyami átkelőhelyeknél felállított „helyőrségekkel" biztosította, de ezek az igazi hun erőket csak szétforgácsolták volna. 15 Ám ez a nomád államalakulat a feltétlen engedelmességen alapuló „szövetségi" rendszeren nyugodott. A csatlakozott népek előkelőivel „rangjukhoz" méltón bántak Attila udvarában. A fegyverre fogható férfiak segédcsapatokként részt vettek a hunok minden hadi vállalkozásában. Ezek a hadjáratok egyértelműen rabló célú portyák voltak, s a zsákmányból bőséges rész jutott a résztvevőknek. A leigázott, vagyis az ellenszegülő népeket vereségük után nem bántalmazták, hanem „megfelelő" adók ellenében biztosították életfeltételeiket. Erre ékes bizonyítékok sorát éppen a bizánci források szolgáltatják. Sok római alattvaló inkább választotta a hunok által megszállt területeken való életet, mint menekültként - gazdasági bázisaitól megfosztottan - római polgárként való bizonytalanságot, s a még nagyobb adóterheket. 16 0 Tolna megye területén egyetlen biztosnak tűnő hun sírt ismerünk - Bátaszékről. A temetkezést valamikor a múlt század végén megsemmisítették, s az akkor meg nem talált tárgyakra az 1960-as évek elején bukkantak rá. Ekkor került a múzeumba a nagyméretű, kétélű vaskard, melynek markolatgombját ékkőberakásos aranykorong, fahüvelyét aranyszalagok díszítették. Két aranycsat és egy aranylemez szíjvég is tartozott a leletegyütteshez, valamint egy íjhoz tartozó csontmerevítőt beborító aranylemez. Az „aranyíj" méltóságot jelentett, s ezért kínálkozik a megoldás: e fegyverzet és öv olyan magas rangú férfihoz tartozott, aki maga is hun volt, vagy egy olyan csatlakozott nép fejedelmi sarja, aki „megkaphatta" e hun méltóságjelvényt. 17 Szekszárd-Balparásztáról szórványként ismeretes egy ékkövekkel díszített aranycsat, a hozzá tartozó két arany szíj véggel. A csat karikája és a csatpecek tömör aranyhuzal, melyhez csuklós szerkezettel egy téglalap alakú kettős aranylemez csatlakozik. A lemeztag előlapján szimmetrikus sorokban, kis foglalatokban, vörös almandinkövek ülnek. A két szíjvég keskeny, lekerekített végű, téglalap alakú aranylemez. Előlapján pontsorral díszített, végén a szíjra való felerősítést szolgáló aklaszeg nyomával. 18 Ez esetben sem beszélhetünk sajnos egy teljes sír anyagáról, sem a temetkezés megfigyeléséről. Ez a tény erősen behatárolja a sírban eltemetett halott kilétének tisztázását. Azt azonban teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy ezek az ékszerek egy - a hun korban eltemetett - férfi övének tartozékai. Ha ismerjük a sztyeppéi lovas nomádok régészeti hagyatékát, akkor kimondhatjuk, az arany viselésére csak a legelőkelőbbek voltak jogosultak. Ebből egyenesen következik, hogy Szekszárd és környéke a hunok időszakában, nem hogy nem lehetett lakatlan, hanem fontos helyet kellett elfoglaljon a birodalmon belül. A két előkelő sír anyaga alapján jól elhelyezhető a korban, etnikumuk is megközelíthető, de hogy kik voltak az adófizető népek itt, arra jelen tudásunkkal a válasszal adósak maradunk. 19 453-ban Attila nagykirály meghalt. Haláláról és temetéséről Priscos rhétor, a tudós bizánci férfiú értesít bennünket. A hatalmas birodalom, melyet e kimagasló képességű történelmi egyéniség fogott össze vasmarokkal, alig két év alatt összeomlott. 455-ben a pannóniai Nedao folyó mellett, a korábban csatlakozott népek fellázadt szövetsége megütközött Attila fiaival, s döntő vereséget mért rájuk. E vesztes csata következményeként a maradék hunok keletre menekültek, sorsuk homályba vész. 20 A Gepida liga (gepidák, herulok, rugiak, szarmaták, szkirek és szvébek) a sorsdöntő győzelem után mérsékelt politikát voltak kénytelenek folytatni a Római Birodalommal szemben. Tiszteletben tartották a régi római határokat, Pannoniát sem szállták meg. Tették ezt pedig azért, mert bár a Nyugatrómai Birodalom ellenlépéseitől nem kellett tartaniok, de a 450-ben, Konstantinápolyban trónra került Marcianus császár katonai erejétől joggal félhettek. Az energikus császár már trónra lépésének időpontjában megszüntette a hunoknak fizetett éves adót, sőt a betörő hunokat 451-ben, fegyverrel kényszerítette meghátrálásra. 21
