Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBAN - A római uralom végnapjai

Dr. Rosner Gyula Szekszárd a népvándorlás korában A RÓMAI URALOM VÉGNAPJAI A római történetírók, néha még a költők munkáiban is, gyakran olvashatunk a birodalmat ért barbár támadásokról. A korai évszázadokban mindig dicsőséges győzelmekről számolnak be, a IV. század második felétől azonban egyre több a panasz. A Dalmáciából származó Hieronymus (akit Szent Jeromosnak is neveztek) 380 tájékáról már azt írja, hogy a pannóniai és dalmáciai határvidéken - Stridon környékén - minden elpusztult.

1 AIV. század fordulóján már valóságos „katasztrófákról" számolnak be. Milyen történelmi események és változások idézhették elő ezeket a leírásokat? Való igaz, hogy a birodalom elérkezett odáig, amikor már sem a „szövetségi", sem az „erő" politikája nem volt képes ellenállni a határokon kívül rekedt népek nyomásának. 376 őszén egy „szokatlan" esemény játszódott le az Al-Duna vidékén. A nyugati gótok egy nagyobb csoportja - Fritigern vezetésével - fegyverrel kényszerítette a birodalmat arra, hogy letelepedhessen a határokon belül.

2 A csoport nagyságára fényt deríthet, hogy három provincia területén (Dacia Ripensis, Moesia Inferior és Trákia) kaptak szállásterületeket. Még ugyanebben az évben tudunk egy másik gót csoport betöréséről is, melyet Farnobius vezetett.

3 Az „engedékenységet" jogi formulák mögé rejtette a birodalom, hiszen foederatusokként kezelték az újonnan betelepített gótokat. Ám az új „szövetségesek" első ténykedésként feldúlták a számukra kijelölt szállásterületeket. 377-ben egy újabb népcsoport lépte át a határt. Ezek az Alatheus és Saphrac által vezetett gót és alán keverék népből, valamint egy a hunoktól leszakadt, kisebb hun töredékből szerveződtek. Az új csoport szinte azonnal szövetségre lépett Fritigern gótjaival, és 378-ban katasztrofális vereséget mértek az ellenük felvonuló római seregekre.

4 Alatheus és Saphrac népe a győzelem után azonnal rabló portyázásra indult nyugat felé, s változó hadiszerencsével egészen Pannoniáig jutott el. A birodalom tehetetlenségét kell lássuk abban, hogy 380-ban e gót-alán-hun töredék népekből álló csoportot Pannoniában telepítették le, nyilván a már kialakult status quo miatt más megoldást nem találtak.

5 Mit is jelentettek ezek a háborúkkal vészterhes évek a történelem folyamatában? Alig négy esztendő leforgása alatt a betört „barbárok" bebizonyították Rómának, hogy nincs más választása, mint a letelepedések engedélyezése. Igaz, katonai szolgálatra kötelezték e népeket, védelmi feladatokkal bízták meg őket. Ám ez azt is jelentette, hogy a birodalom földjén, egy meghatározott körzetben, egységes „barbár" katonaság állomásozott, saját vezetői parancsnoksága alatt. Bár a birodalom érdekében, más provinciákban is fegyvert fogtak - elit csapatokat adván egy-egy háborúban - de a zsákmányolás, a dúlás a határokon belül mindennapos eseménynek számított már ebben az időszakban. Az írott források pontosan közlik e gót-alán-hun letelepítést Pannoniában, ám régészeti úton csak nagyon bizonytalanul tudjuk követni ezeket a szinte évenként változó eseményeket. Tolna megye területén, Regöly határában előkerült egy rendkívül gazdag női sír. Az idős hölgy fiatal korában nagyon súlyos fejsérülést szenvedett, de jóval túlélte e több mint tízcentis kard okozta sebesülést, valójában nyitott koponyával.

6 Ruháját gazdagon díszítették aranyflitterek, csuklóin súlyos arany karpereceket viselt. Két hatalmas, ékkövekkel kirakott aranyfibula fogta össze ruháját vállain, övét tömör, ékkövekkel díszített ezüstcsattal kapcsolta egybe. Mellette üveg- és agyagedények voltak, melyek közül a madárfejben végződő, feketére égetett, kanellurás díszítésű, besimított felületű kancsó egyedül álló lelet.