Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

Földesúri adózás Dézsma A város földesurai: a szekszárdi apátok, majd a közalapítványi uradalom az úrbéri földeken termesztett gadonának és szőlőnek tizedrészét követelték meg maguknak. Július végén a város főbírója jelentette az aratás befejezését és kérte a dézsmaszedők kirendelését. Ezután a dézsmálandó termés összeírására kettesével megjelentek az esküdtek a gabonatáblákon.

284 A tizedelés időbeni végrehajtását a törvényhozás is szorgalmazta. A kedvezőtlen tapasztalatok hatására III. Károly 1715. évi dekrétuma 11. cikkelyének 3. szakasza a következőket rögzíti: "S mivel a tizedelők, a törvényesen kitűzött idő alatt is, a termények tizedelését teljesíteni igen gyakran elmulasztják, s amiatt a learatott gabona hosszas ideig a szántóföldeken hevervén, esőzések és rossz időjárás folytán, nemcsak az adózó nép, hanem a közjó igen nagy kárával is el szokott romlani: ezért... ha a dézsmálok augusztus 20-ig a dézsmára ki nem mennének, a parasztok terményeiket szabadon behordhassák."

285 Mérey és utódai kilencedet nem szedtek, hanem csak az árpa, bárány, bor, búza, hajdina, köles, méh és rozs tized részét követelték meg dézsmaként. Pénzjáradék Az új telepesek - a 3 évi adómentesség lejárta után - 1848-ig, igavonó állataik, azaz termelőképességük arányában, évente a következő pénzjáradékot rótták le földesuruknak: - „aki a maga ekéjével szánthat": 5 Ft - „ki pedigh mással szánt, ketten együtt az olyan in medietate tartozik": 2 Ft 30 krajcár - „akiknek pedigh Szántómarhájuk nem találtatnak az olyanok egy egy Tallért annuatim adgyanak." Mérey és Trautsohn előbb idézett, korhű, 1711. illetve 1719. évi szerződése 1767-ben árnyaltabb szabályozásra szorult; ezután már öt kategóriába sorolták az adózó népességet; Eszerint a 4 ökrös gazda 5 Ft 3 ökrös gazda 3 Ft 2 ökrös gazda 2 Ft 30 krajcár 1 ökrös gazda 2 Ft az igásjószág nélküli gazda 1 Ft 30 krajcárt köteles adni földesurának. MEZŐGAZDASÁG A szekszárdi határ A17-18. századi határjárási jegyzőkönyvek a határ jellegzetes fáival, árkaival és egyéb szembetűnő tárgyaival jelölték a várost Őcsénytől, Belactól, Agárdtól és Mözstől elválasztó határvonalat. Magányosan álló cser-, fűz-Juhar-, körte- és somfák, itató kutak, szurdikok, sáncok voltak a tájékozódás legfőbb támpontjai. A határhalom két keresztje, mogyoró-és tüskésbokrok, nagy darab szikla mely jelzi, hogy alatta eltemettek valakit (pl. Görög temetése és Cigány temetése a harci és szentgáli határon). Emitt hatalmas, évszázados múltú szilfa, melynek árnyékában ötven arató is elheverészhetett délidőben, ott szénahordó út nyomai, amott villámsújtotta fa elfeketedett tuskója emlékezteti az embert, hogy azon túl már a szomszéd falu rétjei zöldellnek. A város keleti oldalát a következő dűlők szegélyezik: Itse - Fejérvíz - Ság-alja - Tószeg - Korsófóldek - Taplós - Kutyatanya - Duna-erdő -