Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

Rácok, és tótok A továbbiakban „rácok"-nak hívjuk a délszlávokat, akik Bosznia, Horvátország, Szerbia és Szlovénia különböző tájairól kerültek Szekszárdra; akiket az összeírásokban „Rascianus"nak, azaz „rác"-nak neveznek. A magyar nyelvhasználatban ez a gyűjtőfogalom éppúgy meghonosodott, mint a „sváb". (Mint ismeretes, a hazai németek sem csupán a Német Birodalom ún. Sváb-tartományából, hanem a Fekete-erdő, Hessen Pfalz és a Rajna vidékéről is települtek.) Gyakran rácnak minősítik az északi szláv jövevényeket (csehek, lengyelek, ruszinok, szlovákok) is; őket a továbbiakban, a korabeli nyelvhasználat szerint tótoknak hívjuk. Előfordulnak elszlávosított, vagy annak tűnő magyar nevek is az összeírásokban, pl. Antalovics, Benczevics, Kovátsics, Siposics.

215 A Rákóczi-szabadságharc után első ízben 1712-ben írták össze az adózó családokat. A város külterületén fekvő Ujpalánkon 14 családot számláltak (az előző év tavaszán települtek Berkalovics Jovan vajda vezetésével). Ezeknek a rác családoknak nem lehetett teljesen ismeretlen e táj. Többségük ugyanis a török hódoltság korában itt és a környékbeli rác falvakban lakott. Kersnarics Mihály soproni polgármester decsi tiszttartója 1711. április 29-én beszámolt gazdájának, hogy: „a Szexárdi Apátúrságra sokan szállottak" (azaz: az apátság birtokaira).

216 Az 1704. évi rácdúlást túlélő magyar lakosság okult a történtekből, ezért Eszék katonai parancsnokságához fordult. Kérte, hogy a Drávántúlról érkező fegyveres rácoktól tagadja meg a bejövetelt. (Szita László: Szerbek visszavándorlása Baranya megyébe a szatmári béke utáni években. Baranyai Helytörténetírás 1978. Pécs. 1979.95.) Ennek köszönhető, hogy az 1711-13. között Szekszárdra, illetve Palánkpusztára visszatelepülő rácok békés, gazdálkodó elemek voltak. Jeleskedtek a szőlőművelésben és méhészetben éppúgy, mint a kukoricatermesztésben. 1715-ben 15 család lakja Palánkpusztát, ezért úgy tűnik, hogy gyökeret eresztettek. Jelentős az állatszaporulat, megduplázódik a méhkaptárok száma, termőre fordult a szőlő, elegendő kölest és kukoricát termelnek, tisztes halászati és malomjövedelmet érnek el. Élénk kapcsolatot tartanak fenn a szomszédos Agárd, Alsónána, Bátaszék, Grábóc, Medina, Szálka és Tolna város rác népességével. S mégis tiszavirágéletűnek bizonyult a palánki rác telep. Pusztulásának okát nem ismerjük. A „nekrológ" 1717. január 18-án hangzik el a vármegyén: „UY PALÁNK, qui locus incepit populari, et iterum depopulatur" (Újpalánk, amely helységnek megkezdték benépesítését, ismét elnéptelenedett.) A palánki rác telep megszűnésével majdnem egyidejűleg Szekszárd belvárosában megtelepül néhány rác és tót család. Az adóösszeírások egyelőre nem említik őket (kivéve Rácz István kereskedőt), de az esketési anyakönyvek már megörökítik nevüket. így pl. 1720ban Gergics Miklós, 1721-ben Mengusár Mihály esküvői tanúként, 1722-23-ban Húrban és Drussa, 1726-ban Valdics, Strupi és Liznik mint házasulandók jelennek meg a katolikus lelkészek előtt. Az imént említett neveket kiegészítve a Cseszko, Dubina, Szlaninka, Stefanek, Sloboda, Hoczki, Hupka, Petrák, Slovanko és Vladár családnevekkel, szembetűnő, hogy milyen sok a tót hangzású. Mözs község monográfusa úgy tudja, hogy a tótok Nyitra, Trencsén és Zólyom megyéből érkeztek.

218 A másik figyelemre méltó jelenség a magyar-rác- és tót vegyes házasságok számának alakulása. Bár ez esetben sem lehet tömeges jelenségről beszélni, de lényegesen nagyobb az asszimiláció, mint a németek és magyarok között. Pl. Miklesics György rác harmincadhivatalvezető a német Raich Katalint, Húrban János tót iparos a magyar Kutzor Borbálát vette feleségül. Magyar férfi és szláv nő házasságára is vannak példák (Molnár-Frankó; Márton-Bugyánszki; Balogh-Kustár stb.)

219