Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD A KÉSEI FEUDALIZMUS KORÁBAN (1686-1847) - A városépítés a nagy tűzvészig

külözhetetlenek. A rendfenntartási teendők ellátóinak soraiban is gyakran találkozunk nemesekkel. Jóllehet a szekszárdi nemesi réteg jelentős múltra tekinthet vissza (már a 13. század első felében kimutatható az egyházi, ún. prediális nemesek ittléte), a török kiűzését követő első évszázadban városunk lakói között alig fordulnak elő.

110 A jobbágytelken élő nemesek adózási kötelezettségére nézve a vármegye 1721. július 4én azt határozta, hogy: 1. teljesítsék földesuruk részére a dézsmaadási kötelezettséget; 2. fizessék meg a quantumot; 3. cserébe mentesülnek a fuvar- és beszállásolási kötelezettség alól. Végül elvárja tőlük, hogy a lakossággal békében éljenek.

111 III. Károly 1723. évi II. dekrétuma 6. cikkelyének első szakasza szerint a nemesek „minden adózástól mindenkoron mentesek", de a második szakasz arra kötelezi őket, hogy az állami adómentesség fejében katonáskodjanak. A vármegye kiadásainak fedezéséhez is kötelesek vagyoni helyzetükhöz mérten hozzájárulni.

112 A nemesi birtokot védő, ősiségi rendre alapító jogrendszerben a nemesi előjogok között első helyen állt a személyi sérthetetlenség, a gyakorlatban üres fikciót jelentő felkelési kötelezettség, felmentés a katonai besorozás alól, a politikai jogképesség s végül (1844-ig) a magasabb közhivatal-viselés monopóliuma. A szekszárdi nemesek mindvégig együtt laktak a város többi lakosával, de mint nemes jogállású személyek a 18-19. század fordulóján már külön közösséget alkotnak. Az 1796. évet megelőző évszázadban csak nevüket ismerjük, de közösségi életükről (Takács Ádám bírót kivéve) nincsenek adataink. A legelsők között említik a Kelecsényi (gyakran: Keretsényi) és Iszkadi (néha: Iszkázi) családot. A Kelecsényiek a 17. századi összeírásokban is szerepelnek.

113 Iszkadi pedig 1696ban és 1703-ban bíróként ismert. A 18. század elején már Szekszárdon élt s többségében részt vett Rákóczi oldalán a szabadságharcban a Dömötör, Fakó, Fekete, Fodor, Katona, Kocsi, Lengyel, Márkus, Sellyei és Turóczi nemesi család is. A nemesek vagyoni helyzetéről nem lehet pontos képet adni, mert részleges adómentességük folytán gyakorta kimaradtak a vagyoni összeírásokból. Néhány szórványos adatból arra következtethetünk, hogy jómódú és szegény egyaránt volt köztük. Többségük szőlőt is művelt (a postamester éppúgy, mint az uradalmi tiszttartó és a szabómester). Évi negyven akós bortermésével és három lovával közepes gazdasági potentátnak számított Turóczy Ádám, viszont Kajdocsy Mihályról feltételezhetjük (bár vagyoni kimutatását nem ismerjük), hogy módosabb volt nemestársainál, ugyanis a vármegye hatszorta nagyobb quantumot szabott ki rá, mint pl. Turóczyra,

114 A katonai pályán boldogulást kereső nemesek közül Nagy Ferenc vitte a legtöbbre. Mária Terézia uralkodása alatt császári tábornoki rendfokozattal ment nyugállományba.

115 Ruisz József postamester is nemesember, neve rendszerint az adóhátralékosok között fordul elő.

116

1776-ban Mihály Gáspár koldusbíró felügyelete alatt 11 koldus járta a szekszárdi utcákat. Köztük volt az akkor 55 éves Kis Mátyás székely nemes is.

117 A szőlőművelő és kézműves nemeseken kívül kezdettől ott találjuk az officiálisokat, az apáti birtokok kezelőit, a szolgabírót, vámost, harmincadost. Többségük kezdetben német és szláv (Boher, Hornung, Miklesich, Ruisz, Szlovenich), de kiváló képességű magyarok is találhatók köztük (Pl. Pinczési Imre tiszttartó és Fehér János kasznár). A megyeszékhely Szekszárdra való telepítése után, 1783-ban 77 főnyi államigazgatási, igazságszolgáltatói, rendészeti és egészségügyi szolgálat került a városba. Az alábbi kimutatás nemcsak a létszámra és a bérarányokra, hanem az adott korszaknak a megyei tisztviselői karral szemben támasztott igényeire, a feladatok minőségére is felhívhatja a figyelmet: