Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD AZ APÁTSÁG ALAPÍTÁSÁTÓL A TÖRÖK KIVERÉSÉIG (1061-1686) ... - A török szultán szandzsákszékhelye

veit a török kiverése utáni magyar összeírások névjegyzékével vetettük össze. A következő megállapításra juthattunk. Az 1715. évi országos összeírás Szekszárdon 66 jobbágy- és 10 zsellérháztartást jegyzett fel. Ha ezt az 1715. évi 76 családnevet az 1580-1591. évi két török összeírásban lévő mintegy 51 családnévvel összevetjük: 17 családnév azonosságát tanúsíthatjuk. Tehát az 1580 óta eltelt 135 év után Szekszárd népességének egynegyede, azaz 25%a azonosítható. Vizsgálatunkat kiterjesztettük a volt szekszárdi náhije területének egy részére is. Az erre vonatkozó más kutatások eredményeinek bevonásával saját megállapításunkat megerősítve látjuk. Pataki József a Sárköz népességének történetéről 1937-ben készült feldolgozása az 1572/73. évi török defter, az 1696. évi magyar összeírás és más XVIII. századi összeírások előforduló vezeték-(család-)neveit hét helységből, mint Decs, Őcsény, Ebes, Ete, Pilis, Nyék, Asszonyfalva, hasonlította össze. Az itt 228 családnéven feljegyzett 469 családot vizsgálta meg. Ezek közül az összeírásokban 66 családnév 1572/73 óta szerepel. Ezek a Mária Terézia-féle 1777. évi úrbéres összeírásban 300 családnéven feljegyzett 550 család számának mintegy egynegyedét jelentik. Pataki megállapította, hogy 1572/73-1777 között a Sárköz népességének 25%-os folytonossága mutatható ki.

142 Szekszárd és a sárközi hat, Pataki József által vizsgált falu tíz leggyakoribb családnevét is összehasonlítottuk: 1551-1591 KÖZÖTT SZEKSZÁRDON: Ács, Bakó, Garai, Kis, Madaras, Mészáros, Nagy, Szabó, Tót, Varga. 1696-1715 KÖZÖTT SZEKSZÁRDON: Ágoston, Borsos, Csát, Demeter, Madaras, Mészáros, Nagy, Szabó, Tót, Varga. 1572/73-1777 KÖZÖTT A SÁRKÖZBEN: Ács, Fábián, Kis, Kovács, Mészáros, Nagy, Pap, Szabó, Tót, Varga. 17. táblázat: Szekszárd és a Sárköz tíz leggyakoribb családneve 1551-1777 között A 17. táblázat névsorainak megoszlása is igazolja Pataki állítását, hogy a török hódoltság ideje alatt a Sárközből elmenekült családok, illetve utódaik a török kiverése után részben visszatelepedtek. Ez Pataki szerint a XVIII. század közepéig is eltartott, mert a Mária Terézia-féle úrbéres összeírásban egynéhány olyan családnév is szerepel, amely a török defterben megvolt, s azután a lefolyt 8-10 különféle összeírásban nem jött elő. Ez a jelenség Szekszárdon szintén megmutatkozik. Az összeírásokban szereplő, majd eltűnő, s végül újra feltűnő családnevek nemcsak a visszatelepülést, hanem az adófizető képességet, illetve annak elvesztését, valamint újra megszerzését jelentik. A szóbanforgó családok esetében sokszor a kitelepülést csupán a mezőváros belső háztelkének elhagyása jelentette. Az igásökreiket elhagyó és a szántóműveléssel felhagyó családok az ártéri szállásokon kertgazdálkodássaljuhtenyésztéssel stb. éltek tovább. Tehát a környéken maradtak, de belső háztelek és szántóművelés nélkül adófizetőkként tovább nem szerepeltek. Szekszárd és más helységek közötti házassági kapcsolatok vizsgálata is fontos. A Sárköz Pataki József által megvizsgált hat helysége 1771-1935 között egymással a házasságok 45%-át, idegenekkel pedig az 55%-át kötötte. Az idegen helységek között a házasságok gyakoriságának száma szerint Bogyiszló, Érsekcsanád és Szekszárd népével tartják a legszorosabb rokonsági kapcsolatot. A rokonsági kapcsolatrendszer a török hódoltság ideje alatt alakult ki. A reformáció elterjedése után a református őslakosság 1686 után is a korábbi rokonsági kapcsolatait tartotta fent. Szekszárd népe tehát a török hódoltság ideje alatt a Sárköz népével a legszorosabb társadalmi-gazdasági kapcsolatban élt. Ezt a török kiverése, 1686 után a Szekszárdra betelepülő katolikus családok új hagyománya alakította tovább. Vendel István korábbi monográfiájában említi meg: „vénebb idejű bentlakók elmondása szerint volt egy régebbi (református) imaház, s mellette egy harangláb egy haranggal, amit az ősök - üldöztetvén azon időben - vízbe süllyesztettek, később pedig onnan kihúz-