Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai - Segédletek III. (Szekszárd, 2001)
Biográfiák, pályaképek
Kiváló eredménnyel végzett jogi tanulmányokat követően ügyvédi diplomát szerzett. Működését joggyakjornokként Baranya vármegye szolgálatában kezdte. A kiegyezést követő évben a „közigazgatási szamárlétra" legalsó fokára lépett tb. aljegyzőként. Működése eredményeként hamarosan első aljegyzőnek választották. 1871-ben tért vissza a család ősi fészkébe, Bonyhádra, ahol megbízást kapott a Völgységi járás szolgabírói teendőinek ellátására. Közvetlen egyénisége, határozott, következetes magatartása, felkészültsége 29 évesen, 1877-ben a vármegyei önkormányzat első számú tisztviselőjévé emelte. Perczel Dezső négy évtizedes közéleti működésében hű társra talált Perczel Júliában, Perczel Mór tábornok lányában. Mivel első unokatestvérek voltak, házasságkötésükre csak a legmagasabb egyházi engedély megérkezését követően 1878-ban kerülhetett sor. Perczel Dezsőt 10 éven keresztül megerősítették alispáni tisztségében, ez rátermettségét mutatja. Számos érdeme közül kiemelhetjük fáradhatatlan munkálkodását, amelyet a vármegye közlekedésének fejlesztése érdekében folytatott. Egyik fő szorgalmazója volt a Budapest-Pécs közötti - Tolna vármegyét középen átszelő - vasútvonal kiépítésének. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Szekszárdot Rétszilassal összekötő helyi érdekű szárnyvonal létrejöttében. Ezzel sikerült a megye székhelyét bekapcsolni az ország vasúti vérkeringésébe. 1887-ben a megye két országgyűlési választókerülete kérte fel képviselőjelöltnek. A pincehelyivel szemben a bonyhádi jelöltséget fogadta el. Képviselőként a Szabadelvű Párt mellett kötelezte el magát. Vonzó egyéniségével, komoly felkészültségével tekintélyt szerzett a kormánypárt soraiban. 1887 és 1892 közötti ciklusban a közigazgatási bizottság tagja és titkára, amely a vármegyei közigazgatási reformjavaslat előadójának választotta. Szinte funkcióhalmozóként ellátta a kérvényi és az egyik bíráló bizottsági elnöki feladatkört is. A képviselőház Bánffy Dezső mellett másodelnökké választotta.