Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Cserna Anna: „Pro memoria”. Idős Bartal György jegyzetei az ősi juss visszaszerzéséről
6. Az Étre Karcsúi egyébb Fundusaim közt Világosittást kell Gyermekeimnek adnom a 'Lukács Ignácztol által vett Telek eránt is mely- lyen szinte a ’ Diaeta19 alatt Kedves Jó Feleségem /: a 'ki most halálos betegségei sinlödik:/ kő házat épített. Ennek így van az Eredete: 7. Görcs Josef Pert folytatott a' Felső Lukácsok ellen néhai Görcs Mártony zálogja ki váltása végett. Soká nem mehetett semmire. Bele unván a költségbe, által adta a ’Pert annál is inkább, mivel a 'mint a ’ Leopoldina Donatio20 és néhai Görcs Gáspár Leányának Ilonéinak, ki Tillaihoz ment férjhez, a’ Capitularis Actái21 mutatják, nyilványos Atyafiak vagyunk. Én azom ban - a’ mint a' Contractusunk22 mutatja - csak eg\’ kis Fundust, és azon hold földet, melly a 'Falu végén ( az felsőnn ) az út hoszszában megy, kötöttem ki. - Executioba menvén a 'per; mind a 'kettő Eránt meg is tette Görcs Josef az örökös Fassi- ot: és nékem azon kis fundus jutott, mellyet az előtt Lukács Mártony lakott. Ebbe én Kovács György zselléremet Szállíttattam. 8. Későbben a’Lukácsokat citálhattam23 néhai Bariul Lázár záloga ki váltása végett. A 'mint D. alatt ki tetszik meg egyeztem vélek, és a' Barázdányi Telek nekem jutott. Ezen Barázdányi Telekenn fellöl van Lukács Gábor maradékinak jussa, kik hogy vélem az előbbi «[umer] asban emlétett Lukács Mártony féle fundust föl cserélhessék, meg vették Lukács Ignácz fundusát, és aztot nekem azon sum[m]ában 1308fforint]ban által adták, az abban lévő záloga! együtt, melly a Bakai Lukácsokat illeti; a' mint ezek N. (). P. külön van tehát a ’ Bakaiak24jussa - a'mint ez a 'Fassiok sőréiből ki tetszik. Ezek szerént tehát igy kell ezen fundust tekinteni: 19 országgyűlés 20 Lipót-féle adomány levél, I. Lipót 1657-1705 között magyar király, német-római császár Révai Nagy Lexikona XII. kötet 762-763. p. 21 káptalani irományai 22 szerződésünk 23 megidéztettem 24 Kisközség Pozsony vármegyében, Alsócsallóközi járásban (ma Szlovákia) Magyar Korona Országainak Helységnévtára 1902. Szerk.: M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal, Bpest., 1903., 391. p. (továbbiakban: Helységnévtár 1902) 113