Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Hegedűs Gyula: A pincehelyi kórház története

időkben, mint azt már láttuk korábban Szőke Anna elbeszéléséből. Ugyancsak az ő elmondásából tudjuk azt is, hogy a kezdeti idő­szakban, ha áramkimaradás volt, akkor a műtétekhez négy irány­ból világítottak zseblámpával, mert a műtétet nem lehetett abba­hagyni az áramkimaradás miatt. Ekkor még nem volt önálló áram­forrása a kórháznak. O mondta el azt is, hogy az első műtősfiú a Tolnanémediben lakó Drinóczi Sándor volt, hamarosan jött melléje Nagyszékelyből Neidler János. A későbbiekben aztán pincehelyiek voltak a műtős fiúk, Jankovics István, Vódli György, a tolnanémedi Mészáros Sándor és a pincehelyi Ferenczi István. Természetesen a mütősfiúk mellett műtősnők is teljesítettek szolgálatot a sebészeten. Kezdetben egy ma már ismeretlen nevű apáca volt a műtősnő. A visszaemlékezések szerint dr. Pilaszano- vich azért szerette az apácákat, mert azok nem beszéltek vissza (bizonyára már Győrben is ismerte őket). A következő, akinek már a neve is fennmaradt Czocher Va­léria volt. aki ugyancsak szigorú volt, mint a már említett Anna nővér. Ezután jöttek a fiatalabbak: Kersák Istvánná (Julika), Mater Mária (Gősi Györgyné), Csík Józsefné (Horváth Ágnes), valamint Mészáros Sándorné (Csőgör Ildikó, - Sárbogárdról) és Tímár Jó­zsefné Kisszékelyből.10 Dr. Pilaszanovich Tivadar 1969-ig dolgozott Pincehelyen, utána Székesfehérvárra távozott. Hogy mennyire szerette Pince­helyt és a szakmáját, arról a következő versrészlet is tanúskodik, melyet az igazgató főorvos úr írt. „Apró kis Pincehely, sokat köszönhetek neked, Sosem lettem volna el- és közismert nélküled. Sok embernek adtam vissza az életet, Fejbelőtt tsz. elnök, szíven szúrt gyerek Reménytelen hasi casus, halálra ítéltek. Összeroncsolt, szétmázolt emberek! Jó néhány életet vitt el tőlem a kaszás Minden hiába volt, küzdelem, a tudás. De sok embernek zártam le a szemét! Ez mindig marokra fogja az ember szívét. 10 Szőke Anna, Gősi Györgyné információja. 540

Next

/
Oldalképek
Tartalom