Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Hegedűs Gyula: A pincehelyi kórház története

Szörnyű érzés volt az ember tehetetlensége, A sors értelmetlen kegyetlensége, De felemelő volt az érzés, ha sikerült a műtét, lla reménytelen esetből ember lett ismét, Ha a rongyos-cafatokra tépett roncsból Sok munkával, hosszas küzdelemmel nem holt. Hanem élő, érző embert hoztam létre. Ez az érzés a világ minden kincsét megél te!1 Dr. Pilaszanovich Tivadar igazgató-főorvos távozása után a sebészeti osztályt dr. Cseh Zoltán irányította. Segédorvosai voltak dr. Hoffmann László és dr. Kovács Lehel. Az ö felesége pedig az altatónővéri teendőket látta el. Dr. Cseh Zoltán azonban tragikus körülmények között, szív- infarktusban elhunyt. Átmeneti megoldások után az 1980-as évek elején dr. Schilli Antal lett a sebészeti osztály főorvosa, aki azután nyugdíjba vonulásáig vezette az osztályt. Dr. Schilli Antal a hatvanas években Pincehelyen, dr. Pilaszanovich Tivadar mellett szerzett sebészeti gyakorlatot. Majd a hetvenes években Dombóvárra távozott, ahonnan 1982-ben tért vissza Pincehelyre. Kollégáinak visszaemlékezése szerint igen kiváló sebész volt és minden valószínűség szerint nagyobbra nőtte ki magát ,,mesterénél". Messzi földön híres sebész hírében állt. aki nem riad vissza a feladatok megoldásától. Szókimondó volt, amolyan ami szívemen az a számon típusú ember. De ha valakit akaratlanul is megbántott, volt ereje bocsánatot is kérni. Energikus, határozott vezető volt, az őszinteség híve. Biztos kézzel fogta a szikét, betegei megbíztak benne, ami már fél gyó­gyulást jelentett. Hogy mennyire bíztak benne, igazolja a követ­11 A részlet dr. Pilaszanovich Tivadar: Az út végén című verséből való. Megjelent a kórház 40 éves jubileumára készített kis füzetben 1993-ban. (A pincehelyi kórház rövid története, felelős kiadó dr. Dobrovich Mária.) A Pilaszanovich család közlése szerint az igazgató-főorvos több verse is fennmaradt és birtokukban van. E tanulmány szerzője a vers két sorához az olvasónak magyarázatul kifejteni: A fejbe lőtt tsz. elnök Szügyi Elek volt és csak a szakszerű, idejében elvégzett műtét és gondos ápolás mentette meg az életét. A szíven szúrt gyerek pedig Horváth László, 20 éves fiatalember volt. akit egy búcsúi verekedés közben szúrtak hasba, de az ő életét nem tudták megmenteni. 541

Next

/
Oldalképek
Tartalom