Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Keresztes Hajnalka: Bepillantás a gyönki német reformátusság hitéletébe

- A Tízparancsolatot úgy tanítsák, ahogyan azt Isten maga mondta. Azaz úgy, mint Zwingli, Kálvin és a Heidelbergi Katekizmus tanítja, az első parancsolat szerint, a képtilalom a második parancsolathoz tartozzék.1 Az úrvacsora nem ostyával, hanem sütött kenyérrel legyen kiszolgáltatva.Is A magas képzettségű fejedelem 1599-ben egy sor teológust és jogászt kért Géniből, Bemből és Zürichből az úrvacsoratan tisztázására. A fejedelem joggal neveztetett „ tudós ”-nak. Amatőr teológus, hymnológus, aki 1612-ben kiadott egy saját énekes- könyvet. A korai barokk zseniális zeneszerzőjét, Heinrich Schützöt (1585-1672), Bach (1685 1750) előfutárát nagylelkűen támogatta. A marburgi teológia professzorait felszólította a ,,jobbító pontok ” szemléletére. 1605. augusztus 12-én Móric kijelentette a marburgi Mária- templomban tartott istentisztelet után, hogy minden baj és kellemetlenség a „néma bálványokból” származik és tör elő, amelyek a ,,pápaságból maradtak”. Az egyházat Izrael királyai­nak mintája szerint akarta megtisztítani. Parancsára a katonák előrementek, hogy a gyülekezet szeme láttára a középkori győzelmi keresztet levegyék, a képeket az oltárról eltávolítsák és azokat a templom épülete előtt elégessék. A professzorok közül Balthasar Mentzer 1. (1565 1626) és Johan Wickelmann elhagyták a várost és Giessenbe költöztek, ahol még 1605-ben gimnáziumot alapítottak, amely intézmény később, 1607-ben egyetemi rangra emelkedett. Kasselben 1605 márciusában rendelték el a kenyér megtö­rését és a Heidelbergi Katekizmus bevezetését. Az első isten- 17 17 Utalás a Tízparancsolatnak az evangélikus és református eltérő számozására. ,s E pontok a lutheri iránytól való elkülönülést célozták. A lutheri úrvacsoratan szerint pl. Krisztus valóságosan jelen van a jegyekben. Az úrvacsorát Zwingli emlékvacsorának tekinti, melyben a kenyér és a bor csupán jelei Krisztus testének és vérének. Kálvin a hangsúlyt a Szentlélek munkájára teszi az úrvacsora kérdéséban. Egyháztörténet I. szerk: TÓTH KÁSA 1997. 135. p. 492

Next

/
Oldalképek
Tartalom