Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Keresztes Hajnalka: Bepillantás a gyönki német reformátusság hitéletébe

tiszteletet az új rítus szerint ez év május 19-én ünnepelték, az ostya használatát 1607-ben törölték el. Már 1601-ben a genfi zsoltárokat felvették az énekeskönyvbe Ambrosius Lobwasser fordításában. E) A német református teológia és képzéshelyei A református teológia képzéshelyei a birodalmon belül a református felekezetté válás 1560 körül kezdődő folyamata következtében keletkeztek. Ez azt jelenti, hogy a református teológusok a Melanchton tanítványok későbbi nemzedékéhez tartoztak és életútjukat nem a kálvinista Nvugat-Európa vezette. Ez a körülmény és a tradíció, amely a birodalom területén összes­ségében kiformálódott, valamint a ramizmus19 erős filozófiai hatása vezetett ahhoz, hogy kialakult a teológiának egy sajátos típusa, amelyet német református teológiának nevezünk. Külön­bözik a genfi és zürichi teológiától és alkalomadtán vitába is kerül vele, de a svájci központtal való állandó kapcsolatot és eszme­cserét nem szakítja meg. A német református teológia hatása kisugárzott Hollandiára, Angliára és Franciaországra is. A Heidelbergi Egyetem az első, amely III. Frigyes vá­lasztófejedelemnek a kálvinizmusba való átlépésével a refor­mátus teológia számára megnyílott. Ursius Zakariás, Melanch­ton tanítványa, aki Breslauból való elmenetele után Zürichben tartózkodott és erős késő zwingliánus meghatározottságú teo­lógiát talált, a Heidelbergbe való meghívásával (1561-ben) ge­nerációjának befolyásban gazdag teológusává vált az egye­temen. VI. Lajos választófejedelem uralkodása alatt, 1576 és 1583 között, aki a területtel együtt az egyetemet is átmenetileg lutheránusnak vezette, sok professzor és diák a Casimirianum w Ramus Péter, francia filozófus hívei. Született 1515. Meghalt a Bcrtalan-éj áldozataként 1572. augusztus 24-én. Európa-szerte nagy hatást tett. Az újkori filozófia előfutára, új logika megalapozásán fáradozott. A módszer fontosságát felismerve Arisztotelész ellen küzdött. Nálunk Apáczai Csere János vallotta magát tanítványának. Protestáns kollégiumokban voltak hívei, halála előtt meghívták Erdélybe. Révai Nagy Lexikona XVI. kötet 67. p. 493

Next

/
Oldalképek
Tartalom