Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai
A földadó alá nem eső (terméketlen) terület 10 kh beépített területből. 25 kh udvar és szérüskert, valamint 23 kh egyéb (utcák, árkok, közterek) területként szerepel. A statisztika szerint 1935-ben 758 kh-at trágyáztak istállótrágyával, műtrágyát nem használtak. A frissén trágyázott terület: 28 kh szőlő. 4 kh rét, 7 kh kert, a többi 719 kh szántóföldi terület volt. Tengődön 1935-ben folyó gazdálkodást mutatja, hogy elsősorban igás állatként lófogatok szerepelnek, 48 gazdaság egyes, 1 10 kettős lófogatot alkalmaz. Az ökörfogatok száma mindössze egy és feljegyeztek további három tehénfogatot is. 14 állati erővel vont személykocsi (ez parádés kocsi vagy hintó, esetleg cséza lehetett)3*1 és 197 igásszekér volt a faluban. Ugyanekkor géperejű személy- és teherkocsi (autó) egy sem szerepelt a statisztikában. Gazdasági vasút nem épült. 1934-ben 323 sertést hizlaltak a településen. ebből 316-ot helyben vágtak le. Biztosítást tűzkár ellen 256, jégkár ellen 17 és állatelhullásra mindössze egy gazdaság kötött. A dualizmus időszakának '"" kezdetén Tolna megye lakosságának 71%-a a mezőgazdaságból élt. A gazdaság a belterjesség irányában fejlődött, ezért növekedett a burgonya-, takarmányrépa-, kukorica- és zöldségtermesztés aránya, nőtt az átlagtermés. A Tengődön létező és működő gazdaságok száma 1896-os adatok szerint 267 volt, amely 1935-re 332-re emelkedett.'"' Ugyanezen idő alatt a gazdaságok összterülete 4993-ről 5185-re nőtt. A terület művelési ágak szerinti megoszlásában a módosulás nem volt számottevő. 'M A cséza egyfajta löcsös kiskocsi, az uradalmakban igen. Tengődön nem volt jellemző. TMÖL XVII./502. Tolna Vármegyei Földbirtokrendező Tanács iratai: Tengőd, Kánya, Bedegkér földhöz-jutatottainak jegyzékei. 1946. I. 9. Másolta Tokai Katalin, egyeztetett Balogh Géza. jX' A Magyar Korona Országainak Mezőgazdasági Statisztikája. Tengőd I. kötet 1897. 198-tól 201 oldalig. A magyar mezőgazdasági statisztika fejlődése az 1895. évi VIII. te. alapján végrehajtott összeírás főbb eredményei községenként.