T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
Dunántúl népei a reformkorban, ahogyan azt a kortársak látták
Az ő véleménye szerint nincs négy főnép Magyarországon, - mint azt sokan állítják, a három már említett nép mellé sorolva az „oláhokat", hanem csak egy: a magyar „a politice uralkodó törzsök". Nyelvük szerint négy csoportba sorolja őket: a Dunamelléki, a Tisza-melléki magyarokra, a palócokra és a székelyekre. Egyéb jellegzetességeiket - a többi néppel összehasonlítva szellemes megállapításokban rögzítette. A szlávokat Csaplovics a következő csoportra osztotta: szlovákok vagy tótok, csehek, oroszok, akiket sokan rusznyákoknak neveznek, lengyelek, vendek, horvátok, szlavóniaiak, akiket sokácokra és bunyevácokra osztanak, szerbek, akiket hibásan rácokra neveznek, továbbá bolgárok, akiket sokan görögnek tartanak. A hazai németségnek Csaplovics inkább a felvidéki rétegét ismerte közvetlenül, a városlakókat. A németség számát mintegy félmillióra becsülte, ( a szlávokét négy millióra, a magyarokét negyed fél millióra tette). Eredetük szerint megkülönböztette a szászokat, a svábokat, frankokat, elzásziakat, türingiaiakat, tiroliakat és ausztriaiakat, de még hozzáteszi: „Isten tudja honnan gyűltek mind össze". Ezt igazolja számtalan nyelvi dialektusuk is, nyelvi szempontból sehol sincsenek „tisztán" - írja, vagyis kevert nyelvjárásokat beszélnek. Hasonlóképpen kevert a vallásuk is: találunk közöttük katolikusokat és protenstánsokat egyaránt. Munkájának további részében Csaplovics részletesen áttekinti az ország népeinek földrajzi elhelyezkedését, megemlíti, hogy az oláhok (Dáko-Oláhok) több megyében laknak, de sehol sem „tisztán", a görögök a nagyobb kereskedő városokban, a czinczárok (Maczedo-oláhok) ugyancsak néhány városban élnek, az örmények több megyében szétszórtan, a klementinusok a Pétervári Határt őrző Regimentnek két helységében, a franciák Torontál megyében, az olaszok egyenként szétszóródva az országban, a zsidók és cigányok az országban szétszórtan, s a törökök néhány városban laknak. A „melléknépek" közül részletesebben az olaszokról írt, akik fűszerrel és képpel kereskedtek ekkor és kéményseprők voltak! A cigányok számát harmincezerre, a zsidókét 157 ezerre tette. Minthogy Csaplovics munkája nagyközönségnek is készült, igen érdekesek azok az „ethnographiai apróságok", amelyek az 367