T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Tolna városának települése a 18. században

urbárium szerint a halászó fok vizének harmadrészét a tolnaiaknak engedte át azzal a feltétellel, hogy harmadrészben járuljanak hozzá a jövőben e fok megcsináltatásához vagy rendben tartásához. Eddig ezt nem tették, azért most csak a jövedelem hatod része illeti őket, „ amelyből lassanként tett edigh való költcséget és arra való fordíttatott fizetés az uraságh elszenvedhetetlen kárai defalcáltatni fogh az község jövedelméből, az eladott halbul ezzel az uraságh tett költcséghe megh fordíttatik." A földesúr mindenképpen biztosítani akarta magának a munkáskezet, de ugyanakkor az őt terhelő kiadások csökkentésére is törekedett. Nagyon nagy szerep jutott a földesúr „tisztinek", amint ez az urbáriumból, de elsősorban ebből az újabb rendelkezésből kiderül. A rendelkezés azonban az anyanyelvre történt lefordítás és a magyarázatok ellenére sem volt teljesen világos, ezért újabb instantia érkezett a földesúrhoz, aki erre egy 1722. április 23án kelt újabb, most már Tolna város pecsétjével is megerősített, tehát a Közösség által elfogadott „levéllel" válaszolt. Ez az okirat a város lakóit érdeklő vitás ügyekben tartalmaz konkrét intézkedéseket. Az irat fordítása sokkal szakszerűbb, közérthetőbb, mint az előző évben kelt rendelkezésé. Gróf Wallis György Olivér, mint a császár és király kamarása, a Hadi Tanács egyik tanácsosa, a Mezei Generális Marschalnak Locumtenense, egy Gyalog Regiment Óbestere, Messina Gubernátora és Tolna mezővárosának örökös ura szerepel a levél „kiadójaként". 1722 áprilisában, tolnai jószága látogatására érkezvén, a város lakossága felkereste őt és arra kérte, hogy az előző évben kiadott contractus egyes pontjait magyarázza meg, „azon okbul tudnyiillik, hogy eök is azonnal bizonyosabbak és engedelmeseb serínsíggel akaratunknak eleget tehessenek". A legfontosabb kérdés a lakosság szabad elmenetelére vonatkozott. Ezzel kapcsolatosan megállapítja, hogy mivel Tolna lakossága nem kötelezte magát örökös jobbágyságra, így ha kitelt az esztendő, elmehet, aki akar, de ezt a kívánságát be kell jelentenie az uraság tisztjének, aki „által böcsületes viseletről való testimoniális levél is adatik", de csak akkor, ha az eltávozni készülő szabad esztendőre való árendát is megadja, és amivel a városnak tartozik, megfizeti. A házát vagy „ipöletit" eladván, a véUo. III. A.-46. Az eredeti szövegben nincs kiemelés. 348