T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
A kézművesek hierarchiája és kereseti viszonyai Dél-Dunántúl két vegyes lakosságú mezővárosában a 18. század végén
tak. Ez utóbbi a budai céhbe jegyzett mester volt, noha Tolnán született. Nyilvánvalóan a tanulmányait sem Tolnán sajátította el. Az egyik legfontosabb, bár nem a legnépesebb iparág volt az élelmiszeripar, amelynek öt-féle műhelyét jegyezték fel Tolnán és Mohácson. Az ehhez az iparághoz tartozó mészáros mesterségről már volt szó. A mészárosok - a földesúri regálé bérlőjeként valamiképpen kívül állottak a kézmüiparosok körén, akárcsak a sörfőző, akiről Tolnán már ugyancsak megemlékeztünk. Igen jelentős helyi mesterség volt azonban a molnáré, noha a malmok zömmel ugyancsak a földesúr hatáskörébe tartoztak. Mohácson és Tolnán a vízparti fekvés még fokozta e mesterség jelentőségét. Tolnán 8, Mohácson 4 malmot jegyeztek fel, az utóbbi helyen még feltüntették azt is, hogy a mezőváros lisztszükségletéhez képest kevés a malom, hiány van molnárokban. Minősítésük Tolnán Mohácson Tolnán Mohácson Jól dolgozott 8 2 Jól élt 8 Közepesen dolgozott 2 Közepesen élt 4 Gyengén dolgozott Gyengén élt Összesen: 8 4 Összesen: 8 4 A két mezőváros molnárai között elég nagy az eltérés: Tolnán a mesterek mellett 13 legény és 3 inas dolgozott. Mohácson csak egy inast jegyeztek fel. Tolnán hét mesternek volt nyolcad telke és saját házában lakott, csupán egy volt, aki házas zsellérként lakott adózó házban. A mesterek mindegyike az ozorai molnár céh tagja volt, jövedelmüket a malom teljesítményének egynegyede képezte. A mohácsi molnárok csupán mesterségükből éltek, vagyonuk tehát nem volt. Egyikük volt csak céhtag, a másik három céhen kívül űzte a mesterségét. Egyről tudjuk, hogy bérelt házban lakott, a másik háromról nincsenek adatok. Tolnán és Mohácson is találunk pékeket, méghozzá Tolnán 3 mester műhelyében 2 legény dolgozott. Mohácson egy idegenben tanult osztrák pékmester tevékenykedett két legénnyel. A 3 tolnai mester közül 2 jól, 1 pedig közepesen dolgozott, életszínvonala viszont csak egynek volt jó, ketten közepesen élőknek bizonyultak. 194