T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

A parasztság életútja Dél-Dunántúlon a jobbágyfelszabadítás után

mezőgazdasági munkából élő népesség száma tehát 35 év alatt közel hatszorosára nőtt. Ennek a szomorú ténynek több véres állomása volt az úrbéri perek során, nyílt ellenállások, tönkrejutás, kisemmizettseg, nem egy helyütt világosan e perek következménye volt. A kortársak azonban mást is láttak, s nem ezt. E korszak és a paraszti múlt egyik kitűnő ismerője, Vörös Antal munkájában idézi a Gazdasági Lapok néhány olyan jelentését, amelyek szerzői a parasztság lustaságát, „öncselekvésének" fejletlenségét kárhoztatják. Három pályadíjat nyert munka szerzője is írt arról, hogy a robotrendszer legkárosabb következménye a munkaerkölcs lazulása volt. Vörös Antal ebből azt a következtetést vonta le, hogy a jobbágyság körében kialakult „lassú munka szokása" élt tovább 1850 után, - és nagyrészt ez volt az oka a parasztság gazdasági tönkremenetelének. Ezt látja a gazdasági szakember. De mit látott e probléma mögött a korabeli politikus? Roboz István a Somogy című újság szerkesztője 1866-ban az egyik vezércikkben azt fejtegette, hogy Somogy megyében a jobbágyfelszabadítás után a volt jobbágyság zöme szépen boldogul: a telkes gazdák instruálták gazdaságukat, címeres ökrök, csengős tinók és csikók voltak az udvarokon, rostálták a gabonát a padlásokon, vitték a termést a veszprémi és a kanizsai piacokra. Zsindellyel fedett házakban laktak, és több polgárgazdaságban vasekével szántottak. A falvakban reggelenként marhacsordákat hajtottak ki a legelőre. - Bruck és Bach adóztatási rendszere volt - Roboz szerint - az oka annak, hogy a nép tönkrement. Az adó könyörtelen behajtása és magassága juttatta koldusbotra a parasztokat olyannyira, hogy 1866-ban már csak kecskenyajakat tereltek a legelőkre és a vastengelyes kocsi helyett fatengelyre tértek vissza. A félhelyes - 18 holdas - gazda családjával napszámba járt, hogy vasárnapra húslevesre teljen. Igen valószínűnek látszik, hogy valóban ez a túladóztatás, a zsandár rendszer adta meg a kegyelemdöfést a nem túl erős gazdasági háttérrel rendelkező paraszti kisbirtokosoknak, akiket már a birtokrendezések is megnyomorítottak, és ez kényszerítette őket földterületük eladására, elköltözésre, elvándorlásra. S ez az adóztatási rendszer nem változott a kiegyezés után sem. Az egyik kortárs, az utóbb „izgatásért" bebörtönzött 148