Tolna Megyei Levéltári Füzetek 7. Tanulmányok (Szekszárd, 1999)

Szilágyi Mihály: A grábóci szerb ortodox kolostor története • 5

Dráva mellékére járnak el lopni (lovat, ökröt, drága ruhaneműket, kézi­fegyvereket), hanem : papjaikat sem kímélve, a szerzés vágyától sarkall­va, őket is meglopják. A grábóci kalugyerek celláinak építésénél dolgo­zott néhány horvát és rác ember. Nem tudván ellenállni a kísértésnek, egy óvatlan pillanatban elemelték a kalugyer zsebóráját. Az apari rácot deres­re húzták, de 300 (!) botütéssel sem tudták vallomásra bírni. A kalugyer fölkereste a veréstől ágynak esett apari rácot, és szerzetesi tekintélyénél fogva sikerült kivenni a delikvensből az igazságot, a tolvaj lás elköveté­„A+ 26 set. Ugyancsak apari ráchoz vezet vissza az a perirat, amelyben az áll, hogy Jovan Láncsoki vádlott alibiként előadja: a kérdéses időben három napig italozott „ Szegedi sógoránál, ki Grábóczon kalugyer. " 27 Nos, ez az eset átvezet minket a szerzetesi regula bevezetésének is­mertetéséhez. Az előbbiekből kitűnt, hogy a kalugyerek egymástól elkü­lönülten, a maguk háztartásában, néha gazdálkodásból, néha alamizsná­ból éltek. A Letopis is tudósít arról, hogy az első öt szerzetest magánhá­zaknál szállásoltak el, s alamizsnából élt. Ennek véget kellett vetni -je­lentette ki Vasilije igumen és az egyházi feljebbvalók. A szerzetes közösség a Szabályzat megfogalmazásánál visszatér a korai keresztények aszketikus, áldozatos szegénységet vállaló példájára. „Ne részesítsük előnyben az evilági kényelmet, hanem viseljük el a nyomorúságot, mondjunk le a magántulajdonról, adjuk keresetünket a közös kasszába, abból vegyük meg élelmünket s azt közösen fogyasszuk el. Ruházatunk legyen egységes és nem hivalkodóan cifra. A Szentírás azt mondja: a hívők lelke együtt dobogott. A vagyonosok eladták minde­nüket, bevételüket az apostolok lába elé rakták, akik viszont ebből látták el a szűkölködőket. S mindez a követelmény nemcsak a maiaknak szól, hanem az utánunk következőknek éppúgy. Ók is tegyenek esküt a Sza­bályzat betartására. Aki pedig nem tartja magát a Szabályzat előírásai­hoz, azokra nem adjuk testvéri áldásunkat, sőt vessünk átkot rájuk, s miként Júdást is, tekintsük árulónak. " S miután a zárdanaplóban is megfogalmazták fogadkozásaikat, sor került a 13 pontba sűrített, mai szemmel itt-ott terjengős - kolostori sza­bályzat rögzítésére. Szabályzat 1) A korábbi, laza állapottól eltérően, a jövőben, vezető és beosztott köteles a pénzét a közös kasszába tenni, amit a testvérek megbízott pénztárosa fog kezelni. TMÖLCausae... iii.48. TMÖL Causae... iii.34., 1723.december 20. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom