Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)

Liszt Ferenc levelei (Forrásközlés) • 311

13. Mélyen tisztelt Barátom! Tegnap kézhez kapott leveled őszintén köszönöm és örömmel válaszolok, hogy miután a Bazilika felszentelését augusztus 31-re tűzték ki, kész vagyok augusztus 9-én innen odautazni, 12-én Grazba érkezve először ott töltök el né­hány órát. Őeminenciájánál, a hercegprímásnál jelentkezem, és kifejezem há­lámat a jólelkűen megőrzött bizalmáért. Egyben megtekintem a dómot, hogy a kórus elhelyezkedését és beosztását szemrevételezve a megfelelő teendőket el­határozzam. Seiler karmester úrral kellemes lesz újra találkozni, ugyanúgy, mint az ottani kórustagokkal. A leveledben említett döntést, hogy Seiler kar­mester urat bízták meg az ünnep offertórium részének megírásával, természete­sen helyeslem mint szolgálatainak kiváló elismerését, és ha az esztergomi zenei viszonyok előttem korábban ismertek lettek volna, már korábban javasolhat­tam volna, hogy Seiler úr megkapja ezt a kitüntetést. Hasonló értelemben java­soltam egy másik Pesten lakó zeneszerzőnek, hogy elképzeléseimet megvalósít­sa és segítsem tehetségének kibontakozását, mert részemről még senkit sem akadályoztam ebben. A Duna túlsó partján keringő hírlapi kacsákkal kapcsolatban, „hogy 300 olyan emberrel jelenek meg Esztergomban, akikaweimari, berlini, drezdai ze­nekarokbanjátszanak" nem tudok mit mondani, az ilyen csodálatos történe­tekhez a legcsekélyebb okot sem szolgáltattam. Első levelem óta Oeminenciájá­nak és Neked elmondtam, nagyra becsült Barátom, hogy melyek az elveim, hogy a személyeket, a teret, az előadás időtartamát a körülményeknek megfele­lően alkalmazzam és minden feleslegesen zavaró tényezőt, pénzkiadást és fö­lösleges erőfeszítést elkerüljek. Ezt ismételten kijelenthetem, és remélem, hogy augusztus 31-én bizonyítani tudom, hogy a nekem szánt feladatoknak tudatá­ban vagyok, felnőttem hozzájuk. Az utóbbi években volt rá alkalmam, hogy ki­sebb és nagyobb helyeken rövidebb és hosszabb előadásokat rendezzek és vezé­nyeljek, s bár az ilyen fellépéseknél a szokásos pletykák és oktalan fecsegesek elkerülhetetlenek voltak, hiszek benne, hogy elismerik szakértelmemet és ké­pességemet, melyek e területen már kiállták a próbát. Talán emlékszel, a bécsi Mozart-ünnepségeken a vezénylésemmel kapcsolatban micsoda különös ba­darságok keringtek a lapokban. Elég volt megjelenésem és egyszerű viselkedé­sem, a zsaroló mendemondáknak elejét vettük, és így lesz ez Esztergomban is, még ha néhány fecsegő elégedetlen is marad. Festetics Leónak írtam a múlt héten, még egyszer kérve, hogy érkezésem előtt lehetőleg ne próbálják a misét, a próbák és az előadás gondját ésfelelősségét bízzák rám. Közöltem vele, hogy könnyen ki tudom javítani piros ceruzával a megjelölt ré­szeket és rövidítéseket, s bár a mise utolsó próbáján aggodalma, hogy túl hosszú lesz a mű, nem igazolódott, hisz az időt lemértük egy órával. Aggodalmát nem megfelelő módonfejezte ki. A Glóriában csak a legutolsó fúgatételt kell törölni és néhány át­menő ütemet kell hozzáírni, hogy nyerjünk néhány percet, hasonlóképpen a Kyrie is­métlésénél, a többi tételt lehetőleg rövidre tartva. 324

Next

/
Oldalképek
Tartalom