Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)

Liszt Ferenc levelei (Forrásközlés) • 311

Az előadás előtti napokra a helyszínen minden félelem, fecsegés vízzé vá­lik... amivel Budán a fürdővendégek lemoshatják magukat, ha ez nekik így tet­szik. Kérem, hogy az énekszólamokat (szóló és kórus) a zongorakivonat nyo­mán, amit elküldtem, tisztán és érthetően írják le. A zenekari szólamokat a par­titúrával együtt magammal viszem és azzal rakom tele a rendkívül tehetséges fiatal orgonistának (neve Alex Winterberger) bőröndjét, és ő az, aki az esztergomi orgona minden regiszterét tudja kezelni, mindenki tetszését elfogja nyerni, annál is inkább, mivel a viszonylag kis zenekari létszám miatt a mise orgonakíséretére na­gyobb szerep hárul. Ráday gróf úrnak add át, kérlek, baráti üdvözletemet. Örömmel vettem tudomásul, hogy nem csalódtam abban a reményemben, hogy az esztergomi előadást készségesen segíteni fogja, és meggyőződésem, egy negyedóra elég lesz, hogy megbeszéljük a résztvevő személyeket és az engedélyeket. Tehát összefoglalva augusztus 12-én megyek Esztergomba, onnan rögtön Pestre megyek Hozzád, ott meglátogatom Festetics Leót és Ráday grófot, és miután a szereplő személyekről a szükséges tájékoztatást megkaptam, még azon a héten el­kezdhetem a próbákat, először a kórussal és a szólóénekesekkel, majd 31-e előtt né­hány nappal a zenekarral. Elkerülhetetlen, hogy az utolsó összpróbát a Baziliká­ban tartsuk, részint az akusztikai viszonyok miatt, melyek csak a helyszínen állapít­hatók meg (és az előadások árnyalatait ezek alapján kell beállítani) és minden sze­replő munkáját stb. Ezenkívül az uraknak több élvezetet, mintfáradtságot és unalmat kell a hall­gatása közben érezniök, bár jóakaratukban nem kételkedem és biztos vagyok ben­ne, hogy méltó előadás jön létre, nagyon kevés próbával, ámen. Szíveskedjék átadni, igen tisztelt Barátom, a legtiszteletteljesebb és szeretettől áthatott hódolatomat Augusz asszonynak, és fogadja legőszintébb köszönetemet jóindulatáért, valamint nagy megbecsülésem megnyilvánulását, s maradok az Ön teljesen odaadó és hálás Weimar, 1856. június 11. Liszt Ferencé. 14. Mélyen tisztelt Barátom! Ma kaptam meg Öeminenciája, a hercegprímás sajátkezűleg aláírt leve­lét, melyben nem csekély meglepetésemre közölte, hogy nem mutatják be misé­met a kitűzött időpontban a következő okokból: 1. Mert Festetics gróf, akit az esztergomi dóm felszentelésénél az ünnep ze­nei részének összeállításával bíztak meg, még időben levélben azt írta Öemi­nenciájának, hogy tőlem azt a felvilágosítást kapta, hogy a ,/ennálló körülmé­nyek miatt egy kis létszámú kórust szerepeltetek", ezért a megbízástól vissza kell lépnem. Megjegyzés. Hasonló megjegyzést én soha senkinek nem tettem, inkább ellenkezőleg, kijelentve tapasztalt muzsikusaként és józan megfontolásból az 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom