Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Liszt Ferenc levelei (Forrásközlés) • 311
12. levél melléklete (Másolat) Gróf Festetics Leónak Igen tisztelt Barátom! Bocsásd meg, hogy késve írtam, ehhez hozzájárultak az utolsó leveled által kiváltott érzelmek is. Azt vettem ki leveledből, hogy az esztergomi dóm felszentelésére írt misém és részvételem az ünnepélyen kellemetlenséggel járhat, egyszerűbbnek és kellemesebbnek találnám, ha ezekről lemondanék. Örömet és megtiszteltetéstjelentett a bíboros prímás Oeminenciajának megbízása. Már megszoktam, hogy lemondjak az örömökről, a megbecsülést kedvelem és csak az indiszkréció látszatát tartom meg arra az esetre, ha az események úgy alakulnak, hogy iparkodásom ellenére engem és művemet nemkívánatosnak tartanák, és emlékezzem a korábbi kívánságomra. Nincs illúzióm a zene és a muzsikusokfontosságát illetően ilyen kivételes alkalmakkor, jól tudom, hogy teljesen közömbös, hogy ez vagy az jobban vagy rosszabbul énekel vagy játszik. Mivel az ügybe bevontak, megengedhetem magamnak, hogy az én szempontjaim szerint megjegyezzem: Vagy elhatározzuk, hogy az alkalomhoz illő egyházi előadást hozunk létre, melyhez megfelelő térre és személyekre van szükség, vagy hagyjuk, hogy az ünnep zenei része különleges kívánságok nélküli legyen. Első esetben teljes szívemből kész vagyok a közreműködésre és a lehetőségek szerint különösebb kívánságok, követelések nélkül vezetem a szükséges próbákat és az előadást, az ügy sikere érdekében mindent megteszek, és a misémet vagy tetszés szerint egy másikat jobban odaillőt, talán Beethoven 1. C-dúr miséjét (mely egészen rövid és könnyű), vagy egy acapella misét Palesztrinától vagy Lassustól előadatok. Ha a női kórus vagy szóló ellen kifogás lenne, akkor minden további nélkül keresnék egy odaillő férfihangra írt misét. Ilyet marén is adtam ki, mely egyszerű orgonakísérettel alkalomhoz illő hatást vált ki, mely méltó az egyházhoz, és Esztergomban a viszonyok különösen kedvezők a megszólaltatásához. Ami a résztvevők számát illeti, a kórus elhelyezkedésének megtekintése után azt magam határoznám meg, megjegyezve, hogy a lehetőségekhez alkalmazkodom, és elkerülök minden zavaró körülményt és felesleges kiadást. A misém partitúráját nem küldöm el, mert azt már feleslegesnek tartom. Ha előadásra kerül a sor, magammal viszem a lemásolt szólamokat és kérlek, ne tartsatok előpróbát a kórussal odaérkezésem előtt. 14 nap bőven elegendő lesz a mű betanításához, és szeretném, hogy ez alkalommal szívességből senki se tevékenykedjék, annál is inkább, mert szilárd meggyőződésem, hogy az üggyel jól és gyorsan egyedül megbirkózom. Ha részvételemet az esztergomi ünnepen valaki kifogásolná, amit igazságtalannak tartanék, akkor nekem tanácsosabb és célszerűbb Weimarban maradni, hogy ott zavartalanul tovább dolgozzam. A misém sorsát illetően nem aggódom. Csak akkor írj, ha eldőlt, hogy ott látni kívánnak és gondolj barátian a szívélyes, odaadó és hálás Weimar, 1856. április 27. Liszt Ferencre. 323