Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Töttős Gábor: Babits bölcsői körül • 263
A fordítás a hetilap 1898. szeptember 4-i számának második oldalán található, de a közreadást megelőzte az a szerkesztői üzenet, amely egy héttel előbb tudatta: „B. M. Pécs. Hangulatos költeményét legközelebb kiadjuk. " 63 Aligha feltételezhetjük, hogy a fenti költők egy-egy önálló kötete helyet kapott volna a polcon, sokkal inkább gyanakodhatunk egy olyan korabeli antológiára, amelyben tucatjával lehettek édesbús romatnikaju versek. Ezek közül választhatta ki Babits a lelkiállapotának, nyelvi készségének legmegfelelőbb, lehetőleg rövid, esetleg szelíden szerelmes műveket, s minden bizonnyal jóval többet fordított annál, mint amennyit ismerünk - legalább kéziratból. Valószínűleg e fordítások legsikeresebbjeivel kínálta meg a Szekszárd Vidékét és a Tolnamegyei Közlönyt, az sem kizárt, hogy fordított sorrendben, de Boda Vilmos lapjával már azt is tudathatta, hogy - lévén tanévkezdés - Pécsre fog utazni, oda kér értesítést. Nem tudhatjuk, végül is hány verset adott szerkesztői kézbe, mert az is elképzelhető, hogy az uborkaszezon végeztével néhányat a papírkosárba menesztettek, tehát azokat, amelyekkel még ők sem lehettek megelégedve. A versek közlését kizárta továbbá Erzsébet királynő halála, ami után a nekrológok és emlékversek foglalták el a helyet a más témával jelentkező költőktől... Az első közlő Szekszárd Vidéke - bár Babits szándéka egyértelműen az álnév mögé rejtezés volt - hű maradt személyeskedő önmagához, s - szerencsénkre - nem hagyta, hogy a Verne regényhőst idéző Robur kiléte egy pillanatig is titokban maradjon, hanem megcsillagozta azt és e sorokat írta alá: „E név alatt, bizalmasan megsúgjuk olvasóinknak - Babits Mihály volt kir. tábla bírónak 5.-dik gimnazista fia rejtőzik a kinek már több sikeres költeménye és fordítása jelent meg". 64 így ugyan már semmi értelme nincs az álnév használatának, de mit tehetett esetleges bosszúságában az ifjú költő? Előbb berzenkedett, de azután jóleső érzéssel nyugtázta, hogy számon tartják. S igaz ugyan, a Babits szavait híven visszaadó Török Sophie-tól tudjuk: „Első drámámat, amit Hunyadiról írtam, neki (a Nennének) ajánlottam, Robur álnéven", sőt maga a kézirat is fennmaradt, ez mégsem lenne elegendő bizonyíték ahhoz, hogy Robur álnév esetén Babitsra gondoljunk. A Nevek, ősök, címerek című esszében például kijelenti: „... a név örökség, hitbizomány, nem egyéni, hanem családi tulajdon, amit kegyelettel illik megőrizni. S belőlem nem is hiányzott a kegyelet. Sohasem tudtam volna elképzelni például, hogy nevemet megváltoztassam; még írói álnevet sem használtam soha". 65 A (Hódító) Robur ekkorra már minden bizonnyal kiesett Babits emlékezetéből, vagy nem tartotta a tárgyhoz illőnek erről a gyermekkori esetről megemlékezni. S hiábavaló lett volna minden filológusi érvelés, mert akárki joggal idézhette volna bizonyítékul a fenti sorokat. Ez esetben ismét Babitsnak a valóságon tett tudatos alkotói változtatását érhetjük tetten, mert kizárt dolog, hogy va63 TMK: Szerkesztői üzenetek. - 26. évf. 35. sz. (1898. aug. 28.) - 7. p. 64 Lásd a 61. számú jegyzetet. 65 Esszék, tanulmányok, 2. köt. 687. p. 288
